Nagyobb szigor a mozgáskorlátozott engedélyekre

Nehezebb lesz mozgáskorlátozott parkolási engedélyt szerezni és azzal jogtalanul parkolni, de a bírság is emelkedik - döntött az országgyűlés.
NAPI, 2009. június 23. kedd, 15:02

A június 1-jén hatályba lépő parkolási rendelet mozgáskorlátozottakat érintő szabályozásai közül a legfontosabb az, hogy a főváros 2010. január 1-től 50 férőhelyenként 1 mozgáskorlátozott parkolóhely kialakítására kötelezi az önkormányzatokat. Ezen felül a mozgáskorlátozottak számára kijelölt várakozóhelyek jogosulatlan elfoglalása esetén fizetendő pótdíj mértékét az adott területre érvényes egyórai várakozási díj háromszázszorosa emelték.

A rendkívül szigor indokolt, hiszen jelenleg a Budapest területén parkoló járművek 17 százalékát teszik ki a mozgáskorlátozott engedéllyel ellátott személyautók. Egyes területeken (például a Fény utcai piac, az Akadémia utca, az Arany János utca és Szinnyei Merse Pál utca környéke) az igazolvánnyal várakozó járművek száma a felmérések szerint eléri a 40 százalékot is.

Az országgyűlési határozati javaslat alapján - amelyet a fővárosi parkolási rendeletet előkészítő Parking Kft-vel és a mozgáskorlátozottak, valamint a fogyatékosok érdekképviseleti szervezeteivel közösen dolgoztak ki - a kormánynak le kell folytatnia a szükséges társadalmi és politikai egyeztetéseket, gondoskodnia kell a szükséges rendeleti szabályozás megalkotásáról, valamint a szükséges törvényi szabályozás megalkotásáról szóló javaslatát az Országgyűlés elé kell terjesztenie.

A tegnap elfogadott javaslat szerint szigorodna az engedélyek kiadása. Ez a hatáskör a háziorvosoktól az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézethez (ORSZI) kerülne, és az engedélyeket még az idén meg kellene újítani. A jövőben két típusú engedély lenne kiadható, egy úgynevezett saját jogú, és egy szállítói jogú. A saját jogú mozgáskorlátozott parkolási engedély azoknak is kiadható lesz, akik állapotuk miatt vezetésre képtelenek, vagy kiskorúak.

Szintén a Fogyatékosügyi Tanács tagszervezetei (Halmozottan Sérültek Szülőszövetsége, Autisták Országos Szövetsége, Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, Gézengúz Alapítvány, Képpel - Jellel Egyesület, Fáy Károly Hallássérült és Fogyatékos Személyek Egyesülete), Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége kérésére a szállítói engedélyre jogosult gépjárművel a várakozási idő az eredetileg tervezett maximum 1 óra helyett 2 óra lenne.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

quintus, 2010.09.08 23:08

Az ilyen lázító cikkek írása előtt nem ártana utána nézni a dolgoknak,és nem csak a jelszót követni.
CSAK a mozgássérültek egyesüéetének több mint 200 000 tagja van, a valóban mozgássérültek száma ennek valószínüleg többszöröse. Kártyára nem csak a rokkantek jogosultak, hanem mindazok akiknek a közlekedés jelentős nehézséget okoz. Ilyenek a NEM MOZGÁSSÉRÜLT vakok és gyengénlátók, szellemi fogyatékosok stb. Továbbá jogosultak azon gyermekek jelentős része akik emelt összegű családi pótléra jogosultkak. Na akkor ha ezt összeadjuk már csakne 1 milló jogosult lehetne, ha mindeki kiváltaná a kártyát. Nyilván ez nem így van de ha belegondol a tisztelt cikkíró hogy a jogosultkak túlnyomó része CSAK autóval tud közlekedni, beláthatja, hogy a minden ötvenedik számukra fenntartott parkolóhely szégyenletesen kevés. És még ezen akarnak spórólni..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

quintus, 2010.09.08 23:07

Az ilyen lázító cikkek írása előtt nem ártana utána nézni a dolgoknak,és nem csak a jelszót követni.
CSAK a mozgássérültek egyesüéetének több mint 200 000 tagja van, a valóban mozgássérültek száma ennek valószínüleg többszöröse. Kártyára nem csak a rokkantek jogosultak, hanem mindazok akiknek a közlekedés jelentős nehézséget okoz. Ilyenek a NEM MOZGÁSSÉRÜLT vakok és gyengénlátók, szellemi fogyatékosok stb. Továbbá jogosultak azon gyermekek jelentős része akik emelt összegű családi pótléra jogosultkak. Na akkor ha ezt összeadjuk már csakne 1 milló jogosult lehetne, ha mindeki kiváltaná a kártyát. Nyilván ez nem így van de ha belegondol a tisztelt cikkíró hogy a jogosultkak túlnyomó része CSAK autóval tud közlekedni, beláthatja, hogy a minden ötvenedik számukra fenntartott parkolóhely szégyenletesen kevés. És még ezen akarnak spórólni...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html