A Sziget Fesztivál hivatalos boltosa az Aldi, egy 300 négyzetméteres boltban fogadja a vásárlókat, reggel 7-től hajnal 2-ig, 250-300 termékféleséggel. Egy éve éjjel-nappal nyitva volt megállás nélkül, de úgy tűnik, nincs olyan nagy szükség a non-stop nyitvatartásra.

A tapasztalatok szerint azonban máshol is vásárolnak a fesztiválozók, a legfelkapottabb az óbudai Auchan lehet körükben, többek között 10 ezer négyzetméternél is nagyobb alapterülete miatt. Van még Óbudán a közelben más nagyáruház is, ám ezek kevésbé látogatottak a szigetezők által - írja a blokkk.com.

A portál piackutatását segítette, hogy a fesztiválozókat nem csak karszalagjaikról, hanem a hétköznapitól eltérő megjelenésükről is könnyű felismerni, a vásárlók többsége ugyanis rendszerint nem bulisminkben megy bevásárolni. Megengedett a bikini felső, a légkondi miatt azonban nem nagyon éri meg nekivetkőzni, még a legnagyobb kánikulában sem.

Megéri rugalmasnak lenni

A boltos fesztiválozók egyik legfeltűnőbb vásárlási szokása a helyben fogyasztás, pénztáron innen és túl is. A verseny hevében az Auchan igencsak rugalmas ebben, hiszen a fesztiválvendégek már az áruházban megisszák az innivalót és nem is szólnak rájuk (ki is fizetik, hiszen egy üres palack vonalkódja ugyanúgy leolvasható a pénztárnál, mint a telié, sőt, az üres palackokat helyben gyűjtik is). De isznak-esznek a fesztiválozók az áruház parkolójában is, ahol a hőség ellenére a késő délelőtti órákban igazi piknikezés folyt.

A Sziget próbálja terelni a vendégeit a neki nyilván nem kevés helypénzt fizető szolgáltatókhoz, a házirend ezért szigorúan szabályozza, mit lehet bevinni a rendezvény területére. Egyebek mellett például az alkoholos ital is tiltólistán van, így a boltban vásárolt szeszt a fesztiválozók kénytelenek meginni még a visszatérés előtt, s ezt meg is teszik - írja a portál.

Szigorú a házirend

A házirend szerint hőségriadó esetén vizet, ásványvizet a személyes szükségleteknek megfelelő mennyiségben lehet bevinni a rendezvény területére, egyébként egy darab, legfeljebb 2,5 liter űrtartalmú PET palackban lehet vizet, vagy üdítőt becipelni. Műanyagkannát csak üresen lehet bevinni.

Tilos az élelmiszer, vagy dohánytermék kereskedelmi mennyisége, ami élelmiszer esetében a személyes szükségletek kielégítéséhez ésszerűen szükségest meghaladó mennyiség - mondja a házirend. (Itt azért hiányzik, hogy belépéskor ezt milyen időszakra számolják, hiszen lehet bevásárolni egy napra, vagy többre is, az eltérő személyes igényekről nem is beszélve, de úgy tűnik, az ebből fakadó éles konfliktus nem gyakori). A dohánytermék esetében kereskedelmi mennyiségnek számít a 2 karton (20 doboz) cigarettát, a 10 doboz szivarkát és (mérettől függetlenül) 10 szál szivart meghaladó mennyiség - sorolja a blokkk.com.

Kép forrása: blokkk.com