A teljes, 929 milliárd forintos tavalyi jövedékiadó-bevételből az üzemanyag-értékesítés majdnem 500 milliárdot tett ki tett, a cigaretta és egyéb dohánytermékek adója mellett az alkoholok után fizetett adó pedig még a 90 milliárd forintot sem érte el a múlt évben.

Az adóbevétel növekedése nem állt egyenes arányban a forgalmazott mennyiséggel: egyik évben a forgalommal együtt a bevétel is emelkedett, tavaly azonban az arány éppen fordított volt, kisebb forgalom mellett a bevétel jelentősen nőtt. A forgalmazott mennyiség a kisebb-nagyobb ugrásokat leszámítva trendszerűen csökken: a kétezres évek közepén még 14 milliárd szál cigarettára és szivarkára volt igény, majd ez fokozatosan 13 milliárd alá csökkent.

A jelentősebb emelkedés magyarázata nem a hirtelen támadt önpusztító kedv megjelenése, sokkal inkább az ellenőrzések szigorítása: a hatóságok egyre keményebb szankciókat alkalmaznak, miközben az adó folyamatos emelése miatt az ár szempontjából felértékelődő csempészek ellen nagyobb erőkkel is lépnek fel. A fogyasztási dohány forgalmának megugrása hátterében viszont egyértelműen az adóemelés áll. A terhek növelésének egyik ellenérve egészségügyi szempontból általában az szokott lenni, hogy az alacsony jövedelmű dohányosok kénytelenek áttérni az olcsóbb, ám jóval egészségtelenebb sodrott cigarettára − a statisztika szerint ez sok esetben így is történt. Vagyis az adóemelés hatása nem szorítja vissza a dohányzást, csak még pusztítóbbá teszi a hatást.

A 2012-ben kimutatott ugrásszerű adóbevétel-emelkedés mögött egyszeri hatások is állnak. Az adóemelés mellett − rendre évente két-három alkalommal nő, esetenként kismértékben, éves szinten jelentősen az adó − az értékesítésre vonatkozó szabályok is változtak. Már nem lehet betárazni az alacsonyabb adójú termékeket, mert azok az új szabályok hatálybalépését követő 30 napban elveszítik érvényességüket.

Dohánytermékek jövedéki adatai

201020112012
Bevétel (milliárd forint)262,2287,2344,7
Forgalomba bocsátott cigaretta, szivarka (milliárd darab)12,0213,1912,95
Fogyasztási dohány (tonna)4 6924 3875 243
Forrás: NAV