BUX
39279

Nagyot zuhantak a beruházások

Idén a harmadik negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene év/év alapon 9,3 százalékkal csökkent. Míg a vállalkozások körében nőtt (3,3 százalék), addig a költségvetési szerveknél - az uniós forrásból finanszírozott fejlesztések alacsonyabb volumene miatt - 57 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz mérten - közölte a KSH.

Napi.hu, 2016. november 28. hétfő, 09:00

Az első három negyedévi beruházási teljesítmény 14 százalékkal visszaesett az egy évvel ezelőttihez képest.

A harmadik negyedévében az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint a beruházások 2,7 százalékkal növekedtek.

Év/év alapon a beruházási tevékenység volumene 9,3 százalékkal csökkent, ezen belül a gép- és berendezésberuházások 4,7 százalékkal nőttek, az építési beruházások 21 százalékkal visszaestek.

A beruházások közel hattizedét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében (az állami tulajdonú vállalkozások csökkenő beruházásai mellett) 3,3 százalékkal nőtt, ezzel szemben a beruházások egytizedét megvalósító költségvetésben 57 százalékkal elmaradt a beruházási teljesítmény az egy évvel korábbitól.

A nemzetgazdasági ágak több mint felénél a beruházás aktivitás emelkedését regisztrálta a KSH, a legnagyobb mértékben (46 százalék) a pénzügyi, biztosítási tevékenység nemzetgazdasági ágban, ahol új számítástechnikai eszközök beszerzései is növelték a beruházások teljesítményét.

Több mint egy évig tartó csökkenés után a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat beruházási teljesítménye 35 százalékkal nőtt, amiben a gép- és járművásárlások mellett szerepet játszottak ültetvényekkel kapcsolatos nagyberuházások is. Szintén kiemelkedően emelkedtek - a szálláshelyek vendégforgalmának és árbevételének hosszabb ideje tartó növekedése mellett - a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás beruházásai (34 százalék).

A nemzetgazdasági beruházások harmadát realizáló feldolgozóipar fejlesztései 15 százalékkal meghaladták a bázisidőszak szintjét. Néhány kiemelkedő nagyberuházáson túlmenően az ipari vállalkozások többségénél is emelkedett a fejlesztési kedv. Az alágak többségében a beruházási aktivitás - az előző negyedévhez hasonlóan - ismét jelentősen nőtt, leginkább a fémalapanyag és fémfeldolgozó termék gyártása, valamint az egyéb feldolgozóipar területén. Kimagaslóan növekedtek a beruházások a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása alágban, és az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása területén is.

Az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ágban a beruházási volumen 8,6 százalékkal nőtt, ezen belül a lakásépítések és -felújítások, valamint az üzleti (például iroda és raktár) ingatlanfejlesztések egyaránt bővültek.

A kereskedelem, gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágban - a kiskereskedelmi üzletek értékesítési volumenének hosszabb ideje tartó emelkedése mellett - a beruházási teljesítmény 15 százalékkal nőtt.

A villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás területén a beruházások növekedésében (2,0 százalék) szerepet játszottak elektromos távvezetékek felújításával kapcsolatos ráfordítások is.

A művészet, szórakoztatás, szabadidő nemzetgazdasági ág beruházásainak bővülését (21 százalék) a sporttal kapcsolatos fejlesztések - kiemelten uszodák, tornatermek és versenysporttal kapcsolatos nagyberuházások - okozták.

Kilenc nemzetgazdasági ágban csökkent a beruházási aktivitás, a legnagyobb mértékben (79 százalék) - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, hulladékgazdálkodás ágban, aminek oka az EU-forrásból finanszírozott ivóvízjavító, szennyvíztisztító és hulladékkezelő projektek befejeződése.

A szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene - elsősorban az uniós forrásból finanszírozott útépítések és útfelújítások alacsonyabb beruházási teljesítményei miatt - 31 százalékkal visszaestek.

Az EU-forrásból fedezett fejlesztések 2015. végi befejeződésével nagymértékben csökkentek a beruházások a humán egészségügyi és szociális ellátás ágban (73 százalék), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban (41 százalék), valamint az oktatásban (23 százalék).