Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A támogatást azok a cégek kaphatják, amelyek új munkahelyeket teremtenek, modern technológiát alkalmaznak és eredményesen vesznek részt a piaci versenyben - fogalmazott a miniszter.

A kiskunfélegyházi cég 960 millió forintos beruházásához a központi költségvetés 480 millió forint, vissza nem térítendő támogatást adott. Varga Mihály nemzetgazdasági érdeknek nevezte, hogy ne kerüljenek hátrányba azok a hazai nagyvállalatok, amelyek nem részesülhetnek uniós pályázati forrásból.

A költségvetésből biztosított forrás 2015. évi keretének terhére a támogatási szerződés megkötésére december 31-ig volt lehetőség, a támogatást legkésőbb az év közepéig megkapják a cégek. A miniszter elmondta: az első időszakban 14 Magyarországon működő nagyvállalat a 3 milliárd forint összegű támogatással együttesen 8,6 milliárd forint összegben valósít meg új beruházást, ezzel 500 új munkahelyet teremt.

Gulyás István, a Malom Kft. tulajdonosa elmondta: ez az első támogatás amiben részesültek. Ismertette, hogy 2001-ben vásárolta meg a gazdasági társaságot, akkor 20 munkavállalója volt a cégnek, árbevétele nem érte el a 100 millió forintot.

Jelenleg 800 alkalmazottal dolgozó cég árbevétele 2015-ben elérte az 5,5 milliárd forintot. Az állami támogatással együtt 2016 végéig 2 milliárd forintot költ fejlesztésekre a cég, a beruházás végére 100 új munkahellyel bővül az alkalmazottak létszáma. A gazdasági társaság 5 megyében, 86 sütőipari mintabolttal van jelen.