Napokon belül eldől az ország legjobb szívkórházának sorsa

Augusztus 15-ig dönt Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter az országos kardiológia intézet önállóságának felszámolásáról. Az intézményt még az ősszel az Egyesített Szent István-Szent László kórház részévé tehetik, ezzel létrejön a Dél-pesti Centrum - értesült a Népszava.
Szepesi Anita, 2017. augusztus 8. kedd, 10:02

Az ország legkomolyabb szívkórházának beolvasztását Mészáros János helyettes államtitkár azután néhány nappal kezdeményezte, hogy kirobbant az úgynevezett CT-botrány - írja a lap. Június végén óriási közfelháborodást keltett, hogy egy súlyos szívbeteg gyereket "nyitott mellkassal" kellett CT-re egy másik kórházba átszállítani, miután a kardiológiai intézetben ez nem állt rendelkezésre. Az esetről a gyerek nagymamája beszélt a Klubrádióban.

Az intézmény főigazgatója akkor nyilatkozott a sajtónak, mostanra a lap szerint a nyugdíjazását kérte, s nem reagált a megkeresésükre. A Dél-pesti Centrumba további három - a hematológiai, az immunológiai és a traumatológiai - országos intézet is beolvad, az új óriás kórház vezetői posztjára pályázatot írnak ki.

A Dél-pesti Centrum a 700 milliárdos Egészséges Budapest Programban szereplő három központ egyike, csakhogy magáról a koncepcióról a mai napig nem született meg a kormánydöntés.

Július közepén az átalakítás kidolgozásával megbízott Cserháti Péter miniszteri biztos a körvonalazódó programról azt mondta, az a meglévő kapacitások ésszerűbb, betegközpontúbb működtetését célozza, s az ésszerűsítés eredményeként 10 nagy telephellyel kevesebb lesz a fővárosban. A dél-pesti térségben országos kampus jön létre, új tömb épül a Haller úton, s idei integrálják a kardiológiai és a baleseti intézet sürgősségi és diganosztikai ellátását, s ide költözik a Merényi kórház is.

Az összevonások érintik az észak-pesti centrumot, az egykori MÁV kórház Podmaniczky utcai részlege például a Honvéd kórházba költözik, a Péterfy Sándor utcai kórház négy telephelyéből kettő marad. Kevesebb helyszínen osztják el a Rókus kórház részlegeit is. A harmadik központ a dél-budai Dobogóra épülő szuperkórház lesz.

A program a lap szerint augusztus legvégén, vagy ősszel kerülhet a kabinet elé.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK