Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Az e-útdíjról szóló rendelet szerint a fuvarozók június 20-tól regisztrálhatják járműveiket, az ÁAK oldalán azonban a kezdés dátumát június 24-re módosították, mivel az informatikai rendszer tesztelése még nem fejeződött be. A kormány a napokban 6 milliárd forintot csoportosított át az e-útdíj bevezetése miatt, 4 milliárdot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), kettőt pedig az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kapott − utóbbinak korábban már ugyanekkora összeget juttatott a kabinet.

Az NFM e forrásból az e-útdíj rendszer elindításához, első néhány havi működtetéséhez kapcsolódó kiadásokat fedezi − közölte lapunkkal a tárca. A beszedett díjakat az üzemeltető teljes egészében a központi költségvetésbe utalja majd, tehát a minisztérium ebből nem részesül, a pontos forgalmi és ebből adódó bevételi adatok ismeretében ezért a tárca szerint további átcsoportosításra is szükség lesz az év utolsó hónapjaiban a működési költségek finanszírozásához. (A korábbi, meg nem erősített információk szerint évi 20 milliárd forintba kerül a rendszer üzemeltetése, a kormány pedig 150 milliárd forint pluszbevételt vár az e-útdíj bevezetésétől).

Azt követően azonban, hogy az e-útdíj kiépítésére és üzemeltetésére kiírt pályázat győztese, a Getronics Kft. visszalépett, a feladatot az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-re bízta a kabinet, egyúttal gyakorlatilag titkosítva a beszerzés egészét − az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága márciusban adott felhatalmazást arra, hogy a rendszer kiépítése kikerüljön a normál közbeszerzési eljárás hatálya alól. A szükséges eszközöket és szolgáltatásokat így minősített eljárásban szerzik be, amit a nyilvánosság kizárásával is le lehet bonyolítani (erre az ország alapvető nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzéseknél van mód).

Autókat, telekommunikációs eszközöket vásárolnak

Az új helyzetben másként ellenőrzik a díjfizetést is, a folyamatban az ORFK is részt vesz majd − ehhez pedig új eszközökre lesz szüksége a rendőrségnek. A korábban a szervezetnek átcsoportosított 2,037 milliárd forintból 275,2 millió forintot költenek gépjárművek beszerzésére − tájékoztatta lapunkat az ORFK, amely szerint az "eljárások folyamatban vannak" −, ebből 86 gépjárművet vásárolnak, jelenleg a beszerzés előkészítése zajlik, arról azonban, hogy milyen konstrukcióban, nem nyilatkozott az ORFK.

A rendőrség nemcsak az ellenőrzéshez szükséges járműveket vásárol, hanem telekommunikációs eszközöket is, erre 558 millió forintot szánnak az első kétmilliárdból. A legnagyobb tételt, 910 millió forintot az informatikai feltételek kialakítására, alkalmazásfejlesztésre, hardver- és licencbeszerzésre fordítják, erre feltehetően a rendszámleolvasó működéséhez lesz szükség. Rendőri alapfelszerelések beszerzésére pedig 294,3 millió forintot költenek − bár az nem derült ki, hogy ez pontosan milyen eszközöket jelent az új feladat teljesítése érdekében. A második kétmilliárd forintot működési költségekre fordítja majd az ORFK.