Nem állunk le: újabb világversenyt rendez Budapest

Budapest áprilisban beugróként, Bukarest helyett rendezi meg az ATP World Tour 250-es férfi tenisztornát. Az állam összesen 1 milliárd forinttal támogatja a projektet, de az esemény annyiban kilóg a nemzetközi sportversenyek sorából, hogy a költségek nagyobbik részét szponzorok állják. Viszont az már megszokott, hogy végül mégsem azon a helyszínen tartják meg a versenyt, amellyel hazánk eredetileg pályázott. A főváros várhatóan négy évre fogadja be a tornát.
Szabó Dániel, 2017. február 18. szombat, 12:35

A kormány a költségvetési tartalékból 461 millió forintot csoportosít át az áprilisi budapesti ATP World Tour 250-es férfi tenisztorna ideiglenes létesítményeinek felépítésére. A friss rendelet viszont azt is kimondja, hogy az el nem költött összeget vissza kell téríteni - derül ki a múlt keddi Magyar Közlönyből. A tenisztorna így várhatóan közel 1 milliárd forint állami támogatásból valósulhat meg: 237,5 millió forint jut a bontásra, míg 430 ezer euró (133,3 millió forint) és 229,3 millió forint a jogdíjak, engedélyezési díjak és a rendezési jog megszerzéséhez szükséges költségek megfizetésére.

A tenisztornát az eredeti tervek szerint Bukarestben rendezték volna meg, azonban ott a kormány nem támogatta az eseményt, az érdeklődés is elmaradt a várttól. Tavaly a szervezésért felelős Ion Tiriac román teniszbajnok és nemzetközileg elismert üzletember tárgyalni kezdett a rendezési jog továbbadásáról. A Magyar Tenisz Szövetséggel (MTSZ) júliusban sikerült megállapodniuk, az ATP pedig elfogadta a helyszínváltozást.

Az akkori tervek még arról szóltak, hogy a Margitszigeti Teniszközpontban tartják meg a versenyt, azonban a létesítmény építése még nem kezdődött el. Miután az eredeti kérelemben az ATP elnöksége az első rendezési évre - 2017 - egyszeri kivételt adott, kizárólagosan az óbudai Nemzeti Edzés Központot jelölték meg, hogy a rendezők szükség esetén ott tarthassák meg az eseményt. Ennek az engedélyezése lezárult, jelenleg még a nézőszám jóváhagyása tart - avatta be a Napi.hu-t a rendezési folyamat részleteibe Richter Attila, az MTSZ főtitkára.

Harmincezer néző a cél

A jövő évtől viszont már a margitszigeti létesítményben rendeznék meg a szabadtéri férfi tenisztornát. A helyszínváltozás nem befolyásolja érdemben a nézőtéri helyek számát, mivel ezeket a nemzetközi szervezet szigorúan meghatározza. A centerpályán közel négyezren nézhetik élőben a mérkőzéseket már idén is, 2018-tól ennél valamivel magasabb lesz a szám - mondta el Richter Attila.

Egyelőre még nem lehet jegyet váltani a férfi versenyre, épp a helyszínváltás miatt, de várhatóan február végén megkezdődik az árusítás. 18 ezres nézőszámra számítanak az első évben, de mivel a magyar szövetség négy évre szerződött az ATP-vel, a cél az, hogy a következő években összesen 30 ezer ember nézze meg a mérkőzéseket - tette hozzá a főtitkár.

"Nem szerencsés, ha egy profi sportág a végtelenségig állami támogatásból rendezi a versenyeit, ezért fokozatosan, négy-nyolc éven belül kivezetnénk a jelenlegi szintű támogatást, ugyanakkor a mostani egyre kiemeltebb kormányzati támogatás nélkül lehetetlen lenne a fejlődés" - mondta el Richter, aki azt is ismertette lapunkkal, hogy azt remélik, a verseny turisztikai pluszt adhat a fővárosnak. Ez hosszútávon fenntarthatóvá, önfenntartóvá teheti a budapesti tornát.

Már az idei eseménytől is profitot várnak

A pozitív büdzsében fontos szerepe van az olyan szponzoroknak, mint az Emirates, a Peugeot vagy a Dunlop. De idén fontos partnerük a Budapest 2024 olimpiai projekt is (Már ha nem vonják vissza a pályázatot). A közeli jövőben bejelentik a névadószponzort is, egyelőre Richter nem akart kiemelni egyetlen tárgyalópartnert sem.

A legfontosabbnak azt tartja a szövetség, hogy a torna népszerűsítheti Magyarországon a sportágat, lendületet adhat az utánpótlásnak. Az eddigi nemzetközi versenyek hasonló hatást értek el Magyarországon, ez alól a februárban megrendezett WTA női vagy az ATP Challenger viadal sem kivétel. Áprilisban több kísérő programot is szerveznek a versennyel párhuzamosan, lesznek családi programok és megtartják a Magyar Tenisz Napját is.

Az 540 ezer euró összdíjazású verseny teljes költségvetése 2,8-3,5 millió dollár (7-900 millió forint). Ebben benne vannak az olyan kiadások is, mint a versenyzők és az őket kísérő stáb szállodai elhelyezése és ellátása. A költségekbe viszont várhatóan újabb szponzorok is beszállnak.

Ha minden jól megy, több magyar versenyzőnek is drukkolhatunk. Várhatóan versenyzik majd Balázs Attila, Fucsovics Márton (képünkön) is. Arra viszont kár készülni a rajongóknak, hogy Raffael Nadal vagy Roger Federer is részt venne a fővárosi tornán. Nem is feltétlenül tenne jót, ha az első évben ilyen kaliberű játékosok jönnének: nem lehet ugyanis garantálni, hogy a jövőben is ekkora nevek lépnek majd pályára. Ez pedig csalódást okozhatna a nézőknek, ezért inkább a hosszú távon színvonalas versenyrendezésben vagyunk érdekeltek - mondta el Richter.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

George Lukacs, 2017.02.19 14:56

Ha nem lesz meg a 30.000 fizető néző, akkor majd kirendelik a népet, katonaságot, fiatalságot...
Akkor azért is összejön a tervezett létszám - a terv sohasem lehet rossz.
Ezt hívják tervgazdaságnak!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

alex4, 2017.02.19 01:42

Elköltenek egymilliárd forint közpénzt mindeközben ott van - szintén Úbudán - egy 3.000-es kész tenisz stadion és az ilyen tornák lebonyolítására alkalmas létesítmény...
.
De hát, ez itt Haverisztán...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2017.02.18 21:08

Akkor is Bukarestet fognak mondani. :-)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html