BUX
38744

Nem az MNB miatt fordul az AB-hez a Fidesz

Nem a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kérte fel a Fidesz-Magyar Polgári Pártot arra, hogy az Alkotmánybírósághoz (AB) forduljon a jegybanktörvény decemberi módosítása kapcsán, a jegybank csak a kért tájékoztatást adta meg az ellenzéki pártnak - derül ki Járai Zsigmond jegybankelnöknek a Magyar Rádióban elmondott szavaiból.

Kolozsi Pál, 2005. január 25. kedd, 08:45

Járai hozzátette, hogy továbbra is az alkotmánnyal, illetve az európai uniós alapelvekkel ellentétesnek tartja a jegybanktörvény decemberi módosítását, amely lehetővé tette, hogy a Monetáris Tanácsban megnőjön a kormányfő által kinevezett szakemberek száma.

A Fidesz tegnap fordult az Alkotmánybírósághoz, mert alkotmányellenesnek tartják a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását. "A beadvány célja, hogy az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll-eljárás keretében állapítsa meg a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénymódosítás alkotmányellenességét, és semmisítse meg azt" - áll a párt közleményében. A Fidesz szerint a törvénymódosítás több ponton is alkotmánysértő, és "nem egyeztethető össze a Római Szerződés, illetve az Európai Unió jogával sem".