Nem hagyja magát az elveszett generáció

Budapest szívében, az Akváriumban tartotta meg „Első nagy céges buliját“ a Profession.hu. A Coca-Cola, a Nestlé, a Tata, a Citibank, az AVIS, a GE Healthcare, a British Telecom, az NNG, a Nokia Siemens Network és a Kelly Services is konkrét pozíciókkal és programokkal érkezett, igazolva azt, hogy a nagyvállalatoknak szükségük van motivált és öntudatos fiatalokra. Sokan nem is tudják, hogy pont rájuk.
Tóth Kata, 2013. június 6. csütörtök, 15:35

A fiatalok biztos életpályát és az érdeklődési körüknek leginkább megfelelő beosztásokat keresnek, míg a cégek elsősorban a nyelvtudást és a hozzáállást vizsgálják a jelentkezőknél. Minden kiállító konkrét ajánlatokkal érkezett a helyszínre, a szaktudást nem igénylő beosztásoktól egészen a "norvég olajmérnöki" pozícióig. A rendezvény legfontosabb célja volt, hogy azok a friss diplomás álláskeresők és vezető vállalatok, akik eddig csak a Profession.hu online felületein találkoztak egymással egy informális, könnyed környezetben személyesen is bemutatkozhassanak. A koncertekkel és kerekasztal beszélgetésekkel színesített program mellett személyes karriertanácsadás is várta a pályakezdőket.

Hatalmas tempóban fejlődnek a Magyarországon működő szolgáltató központok, ennek köszönhetően folyamatos az igény az utánpótlásra. A világméretű gépjárműkölcsönző AVIS Group Budapesten működő regionális központja az elmúlt évben kétszeresére nőtt, így gyors előrelépési lehetőségeket kínálnak a pályakezdőknek. A British Telecom hazai leányvállalata csak ez elmúlt két évben 350 új munkatársat vett fel és a növekedés állandó.

Komolyan számolnak a pályakezdőkkel

A Magyarország 10 legvonzóbb munkáltatója között számon tartott Coca-Cola HBC komolyan számol a pályakezdőkkel: számos értékesítési/piacfejlesztési képviselőt várnak a cégnél, ha jól teljesítenek, továbblépési lehetőséget is kapnak. A Profession.hu eseményén is bemutatott 24 hónapos "Friss diplomás vezetőképző programjuk" segítségével elképesztő sebességgel térül meg a befektetett munka és lelkesedés. A Nestléhez is szinte lehetetlen vezető beosztásba kívülről bekerülni, ráadásul ők számítanak a legvonzóbb hazai munkahelynek az FMCG szektorban. A gyakornoki és friss diplomás programjukat vizsgálva mindenképp megérdemelten, hiszen azok résztvevői nagyeséllyel lesznek a későbbiekben a vállalat megbecsült vezetői.

A Citibank gyakornoki programja élő példa arra, hogy érdemes lépésekben gondolkozni egy karrier felépítésénél. Tavaly nyáron 56 gyakornoki állást töltöttek be friss diplomások, többségük határozatlan idejű szerződéssel most is a cégnél dolgozik. Nem csak pénzügyi végzettségűeknek lehet érdekes egy ilyen munkahely: informatikusok, sales-esek és HR-esek együtt működtetik a nagyvállalatot.

Innovációban erősek vagyunk

A General Electric egészségügyi technológiával foglalkozó üzletága, a Healthcare fontosnak tartja, hogy már a diákok is megismerkedjenek a magyarországi fejlesztőmunkával és a cég felépítéséből adódó számos lehetőséggel. A meghirdetett gyakornoki program célja, hogy a pályakezdőkből szakemberek, később vezetők váljanak. Az iGO navigációs szoftveréről széles körben is ismert NNG is a fiatal tehetségek miatt érkezett az eseményre, a kiállítók között is volt, aki gyakornokként kezdett a cégnél. A leginkább az autógyártásról ismert TATA Magyarországon jelenleg 60-70 állást is kínál a nyelveket jól beszélő pályakezdőknek számos munkakörben, a nemzetközi ügyfélszolgálatos pozíciótól, a piackutatón és a pénzügyesen keresztül egészen a gyógyszerteszteléshez szükséges végzettséget megkövetelő feladatokig. Sok bölcsész végzettségű fiatal nem is tudja, hogy az egyetemen elsajátított különleges nyelvismerete itt biztos befutóvá teheti.

Hanem azt is, hogy milyen környezetben szeretnénk ezt tenni. A munkaerő közvetítéssel foglalkozó Kelly Services szakemberei szerint tudni kell, milyen vállalati kultúrában találjuk meg leginkább a helyünket: a skandináv cégeknél a munkaerőbarát környezeten van a hangsúly, az amerikai vállalatok monumentális szervezetükkel és a rengeteg továbblépési lehetőséggel lehetnek vonzóak, a távol-keleti cégek pedig az egészen különleges munkamoráljukkal válnak el a többiektől. A Profession.hu álláskeresési szakembere, Herczku Mónika alapvetően két típusú érdeklődővel találkozott az "Első nagy céges bulin": Az első csoportba azok tartoznak, akiknek fogalmuk sincs, hogy mit szeretnének kezdeni a friss diplomájukkal, nem tudják, hogy mit várnak egy cégtől és nincs konkrét elképzelésük egy munkahely működéséről sem. A második csoport tagjai viszont a nehéz munkaerő-piaci körülmények ellenére is pozitívan állnak az álláskereséshez és fejben már felépítették a karrierjüket fokról-fokra. Az esemény tapasztalatai alapján az utóbbi gondolkodásmód a három legfontosabb jellemző között szerepel a cégek elvárásaiban.

HOZZÁSZÓLÁSOK