Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Varga megemlítette, hogy aggályos Terták Elemér volt pénzügyminisztériumi helyettes államtitkár igazgatóságba kerülése is. Keller László, a Bizottság alelnöke úgy vélte, hogy a bizottsági ülés idő előtti összehívása nem más, mint az ellenzék mesterséges balhéja. A Bizottság tagjainak kétötöde, gyakorlatilag az ellenzék hívta ugyanis össze tegnap telefonon, majd ismeretlen helyekre küldött faxokkal a bizottsági ülést. Keller szerint a Bizottság semmi mást nem akar, mint a bizottsági ülésen kormánydöntésekről tájékozódni. Keller újságírói kérdésre elmondta, hogy az eheti kormányülés után, jövő héten érkezhet meg a kinevezésekkel kapcsolatos kormányzati döntés. Keller pontosan nem tudott választ adni arra, hogy a következő napokban kinek lesz aláírási joga a szervezetnél.