Januárban az költségvetés 107,3 milliárdos többlettel gazdálkodott, köszönhetően az áfaemelés miatt előrehozott vásárlásoknak. Ez azonban azt sejteti, hogy februárban jön a kellemetlen meglepetés. Idén alig 576 milliárd forint lehet a hiány. Az államháztartás tavaly januárban még 122,8 milliárdos hiánnyal gazdálkodott, ezzel szemben az idei első hónapban 107,3 milliárd forint volt a deficit - közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A többletet a gazdasági tárca a januári áfa-emeléssel magyarázta, mondván decemberben az alacsony áfatartalom mellett érzéklehető egyfajta előrehozott vásárlás. Így az áfabevételek az idén 296 milliárd forintra rúgtak, szemben a tavalyi 260,3 milliárddal. Az előrehozott vásárlások így csökkenthetik a februári bevételeket, igaz akkor 27 százalékos kulccsal adóztatják a termékeket.
Idén a költségvetési törvény azzal számol, hogy az államháztartás éves hiánya 576,2 milliárd forint lehet a tavalyi 1734,4 milliárd forint után. Az NGM számszerű prognózist a hiány lefutására nem adott, ám Banai Péter Benő, a nemzetgazdasági tárca államtitkára úgy nyilatkozott, hogy a korábbi évek szezonalitási adatai és az idei folyamatok alapján az időarányosnál nagyobb hiány várható mind az első, mind a második negyedévben - hasonlóan tehát a korábbi évek tapasztalataihoz. A hiány lefutása ugyanakkor - főképp a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap tavalyi befizetései miatt - eltér a tavalyitól, vagyis az utolsó negyedévben arányaiban kevesebb bevétel várható.
Eddig nem lett olcsóbb a nyugdíjrendszer
A kormány jelentős kiadáscsökkentést remélt a nyugdíjrendszer átalakításból - ám a januári számok eddig nem mutatnak jelentős spórolást. A nyugdíjak és a korábbi nyugdíjszerű ellátások 2012. januári abszolút összege nem tér el érdemben a 2011. januári abszolút összegtől - ismerte el Banai Péter Benő. Ez azonban számos folyamat eredménye (például a korfa, átlagos nyugdíj, ellátásban részesülők változása, nyugdíjemelések figyelembe vétele) - tette hozzá az államtitkár, aki szerint a növekvő nyugdíjas létszám és az emelések vitték el a megtakarításokat.
A Széll Kálmán Tervben megfogalmazott rokkantsághoz és egészségkárosodáshoz kapcsolódó ellátások átalakításának éves költségvetési hatása mintegy 26 milliárd forint, míg a fegyveres testületek nyugellátási rendszerének átalakításából 8 milliárd forint megtakarítás várható - válaszolta Banai Péter Benő. Az állam nyugdíjkiadásai meghaladják a 3000 milliárd forintot, vagyis a csak az idén 0,8-1 százalékkal csökkenhetnek a kiadások. A 30 milliárdos megtakarítás abból a szempontból sem elhanyagolható, hogy a teljes államháztartás hiánya nem lehet nagyobb 576,2 milliárd forintbál - vagyis a nyugdíjkiadásokon elérhető 34 milliárdos megtakarítás a hiány 6-7 százalékát is kiteszi.
@RealMan: Gratulálok. Szép kor.
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Mivel a felosztó-kirovó nyugdíjrendszerben az aktuálisan befizetett járadékokból (és a költségvetés egyéb bevételeiből) fizetik a nyugdíjakat, fordulhatott az elő, hogy a 90-es években és a következő évtized első felében kisebb volt a probléma. Egyrészt a foglalkoztatottak és a járadékosok jobb számaránya, másrészt és főképp a jelentősen magasabb progresszív adókulcsok okán.
Most, hogy a kormány eldöntötte, törik, vagy szakad, akkor is több jövedelmet hagy a magasabb keresetűeknél, nagyon terhessé vált a kifizetendő magas nyugdíjszámla. Ráadásul a manyup pénztárak kifosztásával megszűnt az a remény is, hogy másfél-két évtized múltán jelentősen lecsökkenhet a költségvetést érintő nyugdíj kifizetési kötelezettség.
Így aztán "társadalmi igény" jelentkezik majd a relatíve magas nyugdíjak lecsökkentésére - függetlenül attól hogy az érintettek jelentős része egykor - '93-ig korlátozás nélkül fizette jövedelme után a járulékot, és emellett jövedelme nagy részét terhelte magas adó, egészen a jövedelem 60 %-áig. (Megjegyzem az átlagos adóterhelés is 30 % körül mozgott.)
Értem én, hogy a mostani elit szeretné megszedni magát akár azok kárára is, akiknek egykori tehervállalása lehetővé tette ingyenes iskoláztatásukat, gyerekeik gyes, óvodai, stb. ellátását. Azt is értem, hogy a mostani derékhad majdani nyugdíjának kifizethetőségére sem volt tekintettel, mikor lenyúlta a manyup vagyont.
De legalább ne hivatkozna a nemzet érdekére, meg a zemberekre.
Moderációt kérek Válasz erre
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@RealMan: "2 hét múlva 57 leszek....ezt már régóta tudom"
Egészen pontosan születésed óta.
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@Blama:
2 hét múlva 57 leszek....ezt már régóta tudom
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@Blama: Ezért megbocsáthatatlan bűn volt a MANYUP megszüntetése, ami garantálta volna legalább a befizetett járulékok megmaradását és a nyugdíj nem a mindenkori kormányok kénye-kedvétől függne.
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html













