BUX
39359

Nem szüntetik meg az NFÜ-t

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) nem jelenti az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) azonnali eltörlését, nem szűnik meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és a közreműködő szervezetek sem - írja keddi számában a Népszabadság.

MTI-Eco, 2010. augusztus 3. kedd, 08:00

A lapnak Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára elmondta: az ÚSZT nem jelenti azt, hogy 2011. január elsejétől egy teljesen új rendszerre lehetne átállni. Jelenleg ugyanis már több mint hatezermilliárd forintnak kifizetés- és kötelezettségvállalás szintjén megvan a gazdája, nekik az ÚMFT pályázati rendszerének keretei és feltételei között címezték meg a támogatást.Mintegy 1200 különböző felhívás élt vagy él az előző kormány fejlesztési stratégiája alapján. Azokat nem lehet, de nem is akarják egyik pillanatról a másikra lezárni. Az ÚSZT véglegesítését és elfogadását követően azonban már csak az abban foglalt célkitűzéseknek megfelelő új pályázatokat indítanak el.

Molnár Ágnes elmondta azt is: nem szüntetik meg az NFÜ-t, továbbra is az ügynökség és a közreműködő szervezetek felelnek a pályázatok végrehajtásáért. Az NFÜ-t illetően a korrekt munkakapcsolat mellett az eddigieknél jóval erősebb irányítást és ellenőrzést ígér a fejlesztési tárca - írja a lap. A 15 közreműködő szervezet sincs halálra ítélve, ahogyan azt a pályázati piac szereplői már egy ideje szorgalmazzák. Az államtitkár úgy fogalmazott: a párhuzamosságok, a kaotikus, bonyolult, átláthatatlan működés kivételével semmit sem akarnak felszámolni - írja a Népszabadság.