Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Berliner Morgenpost című lap beszámolója szerint Heiko Maas igazságügyi miniszter megkérte európai uniós kollégáit, hogy kezeljék elsőbbséggel a német jogsegélykérelmeket és gondoskodjanak a német igazságügyi hatóságok által kiadott európai elfogatóparancsok gyors végrehajtásáról - írja az MTI.

Minisztertársainak írt levelében kiemelte, hogy a hét végi zavargásokról készült fényképek és videófelvételek elemzéséhez is szükséges az uniós partnerek támogatása, mert az erőszakos akciókban több száz külföldi vett részt.
Nemcsak a hamburgi bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonásáról van szó, hanem a megelőzéséről is. Az együttműködést olyan módon kell továbbfejleszteni, hogy a következő csúcstalálkozó helyszínére már ne tudjanak lecsapni "az európai zavargásturizmus" résztvevői - írta a szociáldemokrata (SPD) miniszter.

Hozzátette, hogy ezek az emberek és a szélsőséges politikai mozgalmak tagjai mindenekelőtt az internet révén hangolják össze határokon átívelő tevékenységüket, ezért a velük szembeni fellépéshez is nemzetközi összefogás kell. Szervezkedésüket minden országban dokumentálni kellene, és a bizonyítékokat el kellene juttatni az érintett ország hatóságaihoz.

A péntek-szombati csúcstalálkozó alatt történt zavargásokkal összefüggésben kiadtak 51 elfogatóparancsot és őrizetbe vettek 186 embert. Közöttük 132 német állampolgár van, továbbá 8 francia, 7 olasz, 5 svájci, 4-4 török és orosz, 3 lengyel és 2-2 holland, spanyol és portugál. További 225 embert előállítottak, köztük 67 külföldit, akik 13 különböző országból érkeztek.

A zavargások résztvevőit a többi között súlyos testi sértéssel, rongálással és gyújtogatással gyanúsítják. Az első becslések szerint millió eurós nagyságrendű kárt okoztak. A károsultak megsegítésére a szövetségi kormány és a tartományi rangú Hamburg kormánya létrehoz egy pénzalapot, amelyből az ígéretek szerint gyorsan, a lehető legkevésbé bürokratikus módon adnak támogatást.

A zavargásokban csaknem 500 rendőr megsebesült. Ők jutalmat, a műveletben részt vevő több mint húszezer további rendőr pedig 2-3 nap rendkívüli szabadságot kap. A rendbontások nyomán elkezdődött viták egyik fő témája a hamburgi városvezetés felelőssége. Olaf Scholz SPD-s első polgármester - a tartományi kormány vezetője - ugyan elismerte, hogy nem sikerült teljesíteni a biztonság fenntartásáról szóló ígéreteket, de nem akar lemondani. Egy kedden ismertetett reprezentatív felmérés szerint a németek többsége kiáll mellette, a Bild című lapban közölt adatok alapján 58,9 százalék pártolja, hogy hivatalában maradjon, míg 26,4 százalék szerint távoznia kellene.