Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány január 26-án határozatot fogadott el arról, hogy a már korábban meghozott és január 1-jén hatályba lépett intézkedések mellett további ösztönzőkkel is elő kívánja segíteni a bérek nettó értékének megőrzését szolgáló munkáltatói béremeléseket. Eszerint pályázat keretében támogatás nyújtható majd azoknak a foglalkoztatóknak, akik számára a béremelések "sajáterős" 5 százalékának az előteremtése is nagy nehézségekbe ütközik, illetve további támogatás nélkül esetleg csak a létszám csökkentésével tudnák a béremelés forrását előteremteni - áll a minisztérium közleményében.

A változtatás célja, hogy új lehetőséget nyissanak pályázati formában, így több munkahely megőrzéséhez és több munkavállaló kompenzálásához tudjanak hozzájárulni - indokolja a döntést az NGM.

A közlemény szerint a kormány rövidesen megtárgyalja a pályázat kiírásához szükséges jogszabálymódosításokat. Ennek keretében dönt arról a törvényjavaslatról, amely a 2012. évi költségvetésen belüli átcsoportosítással biztosítja a pályázati rendszer keretében elnyerhető támogatás 21 milliárd forintos forrásigényét.

Megmenekültek a munkaerő-kölcsönzők?

A kormány elé kerülő javaslatban várhatóan szerepel a munkaerő-kölcsönzők bérkompenzációs nehézségeinek megoldására az érintettek bevonásával kidolgozásra került tervezet, valamint a bérkompenzáció finomhangolását szolgáló más kisebb módosítás is - közölte a szaktárca.

"A kormány álláspontja szerint a versenyszférában az adótörvények változásából eredő esetleges nettó jövedelemveszteséget mindenekelőtt az adókedvezménnyel ösztönzött munkáltatói béremelés által szükséges ellensúlyozni. Ehhez a költségvetés rendelkezésére álló szűkös erőforrásokat koncentráltan kell felhasználni" - teszi hozzá az NGM.

"A kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a bérkompenzáció megvalósulását, és a tapasztalatok fényében mindent megtesz azért, hogy a munkavállalók kompenzációja a lehető legszélesebb körben megvalósuljon" - szögezi le az NGM.

Március elején már a parlament előtt lehet a javaslat

Köves Balázs, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének (SZTMSZ) alenöke a Napi Gazdaság Online kérdésére a minisztériumi közleményre utalva elmondta: ezzel egy olyan diszkriminációmentes megoldás születik, amely elháríthatja az akadályt az elől, hogy a munkaerő-kölcsönző cégek is maradéktalanul végrehajthassák a törvényben meghatározottakat, és ne részesüljenek szankcióban amiatt, ha a tövényben előírtakakt valamelyik partnerük nem hajtja végre.  A szervezet eményei szerint azok a konkrét pontok, amelyekben a tárgyalások során megállapodtak, március elején már a parlament elé is kerülnek. Ezzel a kormányzati intézkedéssel egy mindenki számára jó megoldás fog születni - tette hozzá az SZTMSZ alelnöke.