A piackutató társaság jelentése szerint a magyar fogyasztói bizalmi index a harmadik negyedévhez képest 2 ponttal 54 pontra csökkent, így megtört a tavalyelőtt óta tartó növekedés. A felmérés ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a globális és európai átlag is 2 ponttal, 96, illetve 76 pontra csökkent.

Magyarországon az index három összetevője közül 16 százalékról 20 százalékra nőtt azon válaszadók aránya, akik az árakat és pénzügyi lehetőségeiket megfelelőnek tartják vásárláshoz, így erősödött a vásárlási kedv. Ellenben egy százalékkal 11 százalékra csökkent azon megkérdezettek száma, akik kedvezően ítélik meg a munkahelyi kilátásokat a következő tizenkét hónapban.

A tavaly negyedik negyedéves felmérésben részt vett magyar fogyasztók 22 százaléka derűlátó saját pénzügyi helyzete szempontjából a 2015-ös évre vonatkozóan, ami egy százalékkal kevesebb a harmadik negyedéves aránynál.

A Nielsen kutatása világszerte 60 országban vizsgálta a fogyasztói hangulatot, ezek közül csupán tizenhatban, főként Ázsiában emelkedett a fogyasztói bizalmi index a harmadik negyedévi mutatóhoz viszonyítva. Vezet továbbra is India 129-es index-szel, majd Indonézia következik 120-szal és Thaiföldé a harmadik legoptimistább hely, 111 ponttal.

A felmérésben szereplő 31 európai ország közül Oroszországban, az átlaghoz képest jóval nagyobb mértékben, 8 ponttal csökkent a negyedik negyedévben a fogyasztói bizalmi index. Ennek magyarázata, hogy a nemzeti valuta leértékelődésével az orosz fogyasztók vásárlóereje és szabadon elkölthető pénze tovább csökkent, és a Nielsen kelet-európai igazgatója, Kyriakos Kyriakou azzal számol, hogy a helyzet rosszabbodni fog 2015 első felében.