V. Németh Zsolt hozzáfűzte: ezt a kijelentést az illetékes katasztrófavédelmi szervezet vezetője tette a múlt héten Budapesten, a ferencvárosi polgármesteri hivatalban, a témáról tartott megbeszélésen. Ez a nyilatkozat azért fontos, mert nemcsak a veszélyre kell figyelmeztetni, hanem meg kell akadályozni egy esetleges pánikhelyzet kialakulását is. V. Németh Zsolt leszögezte: minden uniós és belföldi jogszabály azt mondja ki, hogy a szennyezésért a károkozó viseli a felelősséget.

Az államtitkár kitért rá: a Budapesti Vegyiműveket 1993-ban privatizálták, kétezertől a cég tulajdonosi szerkezete folyamatosan változik, s a társaság 2007 óta felszámolás alatt áll. A vállalathoz több telephely is tartozik Budapesten és a fővároson kívül is, de jellemző, hogy valamennyi környezeti kárral terhelt. A BVM főbb termékei között szerepelt a klór, a kénsav, a hypo, de enyvek, műtrágyák és különféle ásványi sók, valamint növényvédőszerek is.

A felszámoló az ÁFI Felszámoló és Vagyonkezelő Zrt., amelyet a környezetvédelmi felügyelőség felszólított, hogy a vagyontárgyak értékesítésekor köteles gondoskodni arról, hogy a vevők vállalják a vagyontárgyakhoz kapcsolódó környezeti terheket is. Ezeket pedig rögzíteni kell az adásvételnél. Ezt a felszámoló nehezményezte. Jelenleg is rendezetlenek a birtokviszonyok, számos peres eljárás és elővásárlási vita van a telephellyel kapcsolatban - mondta.

Felhívta a honatyák figyelmét, hogy a kormányok közül egyiknek sem volt elég forrása arra, hogy az ország összes környezeti kárát felszámolja, ezért a kormányok sora munkálkodik majd azon, hogy a károkat felszámolja. E
Hozzátette, fontos a prioritások felállítása, az állam pedig arra törekszik, hogy a saját felelősségi körébe tartozó károkra összpontosítsa a forrásokat. Minden olyan helyen pedig, ahol tetten érhető más felelős, például a gyártó, ott ráhárítsa ezeket a terheket - közölte.

Elmondta, ennek jegyében jártak el a szóban forgó ügyben a hatóságok, amelyek határozatokat hoztak a környezeti károk felszámolására. Sőt, bírságoltak is, összesen 49 millió 257 ezer forint értékben. Emellett 2011-ben a BVM ügyében az illetékes környezetvédelmi felügyelőség büntető feljelentést is tett, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt, a nyomozás most is tart - mondta V. Németh Zsolt.

Az államtitkár úgy vélekedett: a felszámolási eljárás végén sem lesz arra pénz, hogy az Illatos úton a környezeti károkat felszámolják. Ezért az államnak is szerepet kell vállalnia ebben. A szaktárca pedig arra készül, hogy az unió jelenlegi költségvetési időszakában a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program keretében fordít pénzt a kárfelszámolásra. Ehhez azonban állami felelősségi körbe kell kerülnie az ügynek, mert magánterületen ilyen állami beavatkozásra nincs mód - közölte. Úgy vélte, ennek érdekében jogszabályt kell módosítani, s csak ezt követően kerülhet sor a hordók elszállítására és a terület kármentesítésére.

Palich Etelka, a Miniszterelnökség területi közigazgatás irányításért felelős helyettes államtitkára elmondta, a hatóságok folyamatosan monitorozzák az BVM Illatos úti telephelyét.

Az ellenzéki képviselők az ülésen a konkrét intézkedéseket hiányolták és hathatós, gyors cselekvésre szólították fel az állami szervezeteket.

Sallai R. Benedek (LMP), a bizottság elnöke arról beszélt az MTI-nek a testületi ülést követően, hogy a képviselőket nagyon érdekli, hogy veszélyezteti-e a környezetet a BVM fővárosi telephelye.