A feketegazdaság elleni lépések, vagyis az adóbeszedés fejlesztése már több bevételt hoz a költségvetésnek, mint amit a kormány az adóterhek mérséklésére és a bérek emelésére fordít - mondta.

Az idei első fél éves adóbevételi adat - amely 140 milliárd forinttal meghaladja a tavalyi első hat hónapban beszedett adót - azt mutatja, hogy a kormány felismerte a fenntartható kifehérítésben rejlő lehetőségeket; az ÁSZ által is szorgalmazott módszer pedig működik, hiszen csökkenő adók mellett is több érkezett az államkasszába az idén, mint tavaly.

Domokos László elsősorban a béreket terhelő adók szintjének további mérséklését szorgalmazta az interjúban, megemlítve, hogy Magyarországon ez több mint 48 százalék, amelynél a környékbeli államok elvonása és az unió átlaga is alacsonyabb. Véleménye szerint közelíteni kell a 40 százalékos mértékhez. Az általános forgalmi adó (áfa) esetleges nagyobb arányú csökkentését azonban veszélyesnek tartja, ugyanis akár néhány százalékos csökkentés is százmilliárdos költségvetési kiesést jelenthet.

Mi jön ki az átlag magyar fizetéséből? Olvassa el cikkünket.