Novemberig tartanak a budapesti útfelújítások

Júliusban, a Törökbálinti út felújításával fejeződött be az idei fővárosi útrekonstrukciós program első üteme, amelyet március közepén kezdtek el.
Diószegi József, 2009. augusztus 31. hétfő, 19:45

Összességében 20 szakaszon, 14,6 kilométeren újult meg az útburkolat, ami az elmúlt években megszokottakhoz képest jóval kevesebb. Ennek oka, hogy a metróépítés, a főgyűjtőcsatorna, az V. kerületi Főutca program és a Margit híd lezárása miatt vissza kellett fogni az útfelújítások mértékét annak érdekében, hogy a város átjárható maradjon - tájékoztatott a főváros Közlekedési Ügyosztálya.

Az önkormányzat mindezek mellett arra törekszik, hogy a legrosszabb állapotban lévő, forgalmas utak felújítását elvégezzék.

Az első ütemben tehát összesen 20 útszakasz megújításával végeztek, amelyekre mintegy 1 milliárd forintot költöttek el. Ennek nagyjából 40 százaléka volt állami támogatás. Olyan útszakaszok felújítását végezték el, mint az I. kerületi Aladár út, a XI. kerületi Hengermalom út, a XIII. kerületi Gogol utca vagy a XVI. kerületi Szabadföld út.

A már elkezdett második ütemben további 22 útszakaszt újítanak fel, a nagyjából novemberig tartó munkák keretében összesen újabb 20 kilométeren. Ezekre az utakra összesen 2,5 milliárd forintot költenek. Olyan utak esnek a második körbe, mint a csepeli Szent István út, a Hűvösvölgyi út, illetve a Budai alsó rakpart. Ez utóbbi azért is különösen fontos, mert a főgyűjtőcsatorna építése és a rakpart szélesítése idén októberben fejeződik be a Margit hídnál.

A második ütem útjai közül is kiemelkedik a Thököly út két szakaszának felújítása. A Dózsa György út és a Hungária körút közötti nagy kockaköves szakaszon ideiglenes pályaszerkezet épül, vasbeton alappal, míg a most is aszfaltos szakaszon, a Mexikói út és a Nagy Lajos király útja között a kopóréteget cserélik ki teljesen.

HOZZÁSZÓLÁSOK