Nyelvvizsga ingyen: váratlan bejelentés érkezett

Megtéríti a kormány az új nyelvvizsga díját 2018. január elsejétől minden 35 év alatti fiatalnak akkor is, ha már rendelkezik - akár több - nyelvvizsgával - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és ifjúságügyért felelős államtitkára a Debreceni Egyetemen (DE).
Domokos László, 2017. november 17. péntek, 13:57

A legfeljebb 34 500 forintos támogatással a kormány keddi döntése értelmében ösztönözni szeretnék a fiatalokat, hogy "ne álljanak meg egy nyelvvizsgánál, menjenek tovább", tanuljanak további nyelveket - tette hozzá Novák Katalin az MTI híre szerint.

Évente több mint 14 milliárd forint uniós és hazai forrást fordítanak a magyar fiatalok mobilitására, ami 17 ezer magyarországi és ezer határon túli magyar fiatalt érint.

Novák Katalin előadásában részletesen szólt a különféle hallgatói ösztöndíjakról. A célkitűzések között megemlítette, szeretnék elérni 2023-ra, hogy a felsőoktatásban tanuló hallgatók 20 százaléka legalább három hónapos, de minimum 15 kredit értékű külföldi tanulmányúton vegyen részt. Jelenleg ez az arány 11 százalék.

A korábbi bejelentés szerint a minimálbér egynegyedéig visszakapják a felsőoktatási felvételin figyelembe vehető nyelvvizsga díját a jelentkezők.

A visszatérítésre a kormány a jövő évben 2 milliárd 788 millió, 2019-ben 3 milliárd 66 millió, míg 2020-ban 3 milliárd 372 millió forintot határozott meg.

Az első sikeres nyelvvizsga, illetve az első emelt szintű nyelvi érettségi vizsga díjának visszatérítése adómentes bevételnek minősül majd.

HOZZÁSZÓLÁSOK