BUX
38616

Nyugdíj: állásával játszik az a köztisztviselő, aki marad?

További eszközökkel igyekszik nyomást gyakorolni a kormány azokra, akik azt fontolgatják, hogy maradnának a második nyugdíjpillérben. A kitartók számára előírt nyilatkozatokat a pénztárak fiókjaiban nem lehet megtenni, az pedig a többek közt a közszférában dolgozóknak okozhat fejfájást, hogy az állami rendszerre nemet mondó döntésükről értesíteniük kell munkahelyüket.

NAPI, 2010. december 15. szerda, 06:00

A kormány szerdai ülésén határoz azokról a részletszabályokról, amelyek a nyugdíjtörvény hétfői parlamenti elfogadása után a magánnyugdíjpénztáruk mellett kitartókra és az átléptetett tagokra vonatkoznak - tudta meg a Napi Gazdaság Online.

A készülő kormányrendeletből kitűnik, hogy a kabinet szinte minden eszközzel igyekszik elvenni a maradástól a magánpénztári tagok kedvét. Annak, aki úgy dönt, hogy nem kér az állami pillérbe történő átléptetésből, személyesen kell erről nyilatkoznia. Ezt - ahogyan azt sejteni lehetett - a magánpénztáraknál nem teheti meg, vagyis ahelyett, hogy egyszerűen besétálna a legközelebbi fiókba, a területileg illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatóságig, vagy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságig (ONYF), illetve a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságig kell elzarándokolnia.

Ez a kötelezettség nem szól másról, mint a nyomásgyakorlásról, hiszen a nyilatkozatokat az ONYF fogja összesíteni, majd március 31-éig továbbküldi az illetékes kasszákhoz. Oda, ahová közvetlenül is fordulhattak volna a polgárok, ha ezt lehetővé teszik számukra.

Ugyanígy a nyomásgyakorlás eszköze lehet - elég csak a közszférára, a kormánnyal jó kapcsolatot ápoló cégekre, intézményekre gondolni - az a szabály, amely szerint a maradásról szóló nyilatkozat másolatát a pénztártag köteles öt napon belül megküldeni a munkáltatójának is. A nyilatkozatnak a tag nevét, lakóhelyét, tb-azonosítóját és a pénztár nevét kell tartalmazniuk. A magánpénztáraknak a nyilatkozatok beérkezésétől számítva 45 napjuk lesz arra, hogy megállapítsák a visszalépők számát, és ütemtervet készítsenek a visszaléptetésről, vagyonátadásról.

Azoknak, akiket - nyilatkozat híján - visszaléptetnek az állami rendszerbe, márciusban kell rendelkezniük a pénztárban elért reálhozamról. Aki ezt nem teszi meg, annak lakcímére küldik az szja-mentessé tett összeget. Ha ez sikertelen, akkor az állami kasszába kerül, a befizetései között írják jóvá.

Amint arról beszámoltunk, a parlament által hétfőn elfogadott törvény értelmében a maradó pénztártagok 2011 decemberétől nem gyűjthetik az állami nyugdíjra jogosító munkaéveket, miközben tb-járulékot továbbra is fizetniük kell.