Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A házelnök előzetes, a parlament honlapján csütörtökön közzétett napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn a közelmúltban elhunyt Lányi Zsolt (FKGP, független) képviselőre emlékezéssel kezdődik, majd mandátumigazolása után leteszi képviselői esküjét Gaal Gergely (KDNP).

Mentelmi és fegyelmi ügyeket követően az interpellációk, azonnali kérdések és válaszok hangozhatnak el, majd nemzetközi egyezményeket vitat meg a Ház.

Kedden egyebek mellett arról tárgyalnak, hogy a(z egyre nagyobb számban létező) nyugdíjas szövetkezetek illetékmentességet kaphassanak a cégbírósági eljárás során, továbbá a jelenlegi járási tagoltság helyett megyei szinthez igazítanák a közjegyzők illetékességi területét. Emellett megkezdik több igazságügyi tárgyú törvény módosítását is.

Szerdán ugyancsak nemzetközi egyezmények szerepelnek a napirenden, ezt követően pedig tárgyalnak a településképi kézikönyvek elfogadása határidejének kitolásáról és arról, hogy Csongrád megye neve Csongrád-Csanádra változzon.

Az Országgyűlés őszi első ülése az ezt követő hétfőn kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejeződik be.