Az időskori egészség messze nem kap akkora figyelmet a lakosság körében, mint amit a 65 év felett jó egészségi állapotban eltöltött évek alacsonyabb száma a statisztikák szerint indokolna - derül ki az Aegon 2017-es Nyugdíj-felkészültségi kutatásából.

Az eredmények alapján a magyarok 61 százaléka jónak vagy kitűnőnek tartja egészségi állapotát, ez csak kicsivel marad el a nemzetközi átlagtól (68 százalék). Közülük 12 százalék azok aránya, akik saját bevallásuk szerint kitűnő egészségnek örvendenek, és további 49 százalék tartja az egészségét jónak. Az érem másik oldala, hogy a fennmaradó 39 százalék egészsége csak kielégítő (34 százalék) vagy rossz (5 százalék).

Az életkor előrehaladtával viszont az egészségi állapot is megromlik. Míg a 25-34 év közöttiek egyötöde tartja kitűnőnek a saját egészségét, az arány az 55-64 év közötti korcsoportban 4 százalékra csökken és a 65 év felettiek körében is csak 6 százalék. Hasonlóképpen, a 65 év felettiek 9 százaléka számol be rossz egészségről, míg a 25-34 év közöttiek körében az arány mindössze 1 százalék.

Már csak azért is fontos lenne törődni az egészségünkkel, hiszen az Eurostat adatai szerint a magyar férfiak nyugdíjasként mindössze 6,2 a nők pedig 6,1 évet töltenek el jó egészségi állapotban. Tízből hét magyart komolyan foglalkoztat, milyen egészségi állapotnak örvend majd nyugdíjasként - igaz, a globális átlag jóval magasabb, 82 százalék.

A nemzetközi átlaghoz képest a magyarok kevesebbet tesznek egészségük megőrzésért. A világban mért 50 százalékhoz képest csak 34 százalék étkezik egészségesen, 50 százalékkal szemben nálunk 24 százalék a rendszeresen sportolók aránya, a magyaroknak csak 32 százaléka kerüli a stresszt, miközben a világon 43 százalék igyekszik ugyanezt tenni.

Egészségügyi állapotuktól függetlenül a magyarok 65 éves korukban szeretnének nyugdíjba vonulni. Azonban abban, hogy mennyi időt szeretnének nyugdíjasként élni, már jelentős különbségek vannak. A kitűnő egészségi állapotban lévők 20, a jó állapotúak 15, míg a gyengélkedők mindössze 10 évet töltenének el "szépkorúként".

A megkérdezettek 35 százaléka a nyugdíjkorhatár elérésekor azonnal abbahagyná a munkát. Elég sokan, 31 százalék részmunkaidőben dolgozna tovább, 19 százalékuk dolgozna, de más munkakörben, még 7 százalék változatlanul azt csinálná, amit addig.

A felmérés eredménye szerint komoly problémát jelent, hogy a megkérdezettek negyede nem tudna mihez kezdeni, ha egy váratlan esemény, például egészségkárosodás miatt idő előtt kellene nyugdíjba vonulnia. 60 százalék ilyenkor a megtakarításaihoz nyúlna, 29 százalék a munkanélküliség elleni biztosítását használná, 28 százalék kisebb lakást választana, 28 százalék pedig a társára támaszkodna. Látható tehát, hogy az egészségi állapotnak kulcsszerepe van abban, hogy valaki biztos öregkorra számíthat-e vagy sem.

A jelentés anyaga elérhető itt.