BUX
39279

Nyugdíjügy - milliárdos kártérítést fizethet az állam

Akár milliárdos nagyságrendű kártérítést is fizethet a magyar állam azért, mert 2013-tól a közszférában elvette a nyugdíjkorhatár betöltése után továbbfoglalkoztatottak nyugellátását. Az emberi jogi bíróság decemberben mondta ki, hogy jogsértő a szabályozás - írja a Népszabadság.

Napi.hu, 2016. március 22. kedd, 13:50

A decemberi emberi jogi bírósági döntés óta már százhoz közelít, és folyamatosan nő azoknak a száma, akik panaszt nyújtottak be a strasbourgi fórumhoz. Akár ötezren is lehetnek, akiket az intézkedés hátrányosan érint - írja a lap.

Az ügy előzménye, hogy míg a vállalkozásoknál a nyugdíjasok bármennyi pluszjövedelemhez hozzájuthatnak, állami vagy önkormányzati alkalmazottként elvesztik a nyugellátást. Ráadásul a közszférán belül sem vonatkozik mindenkire a korlátozás, például a parlamenti képviselők és a polgármesterek a fizetésük mellett is felvehetik a nyugdíjukat. A kormánypárti frakciókból többen, így a KDNP-s Harrach Péter és Hoffmann Rózsa, valamint Fónagy János fejlesztési államtitkár is jogosult a nyugdíjra.

Nincs magyarázat a megkülönböztetésre

Miután a kormány nem tudott elfogadható magyarázatot adni a megkülönböztetésre, a bíróság tavaly decemberben igazat adott Fábián Gyula egykori köztisztviselőnek, és 15 ezer euró kártérítést és háromezer euró eljárási költséget ítélt meg neki.

Az emberi jogi bírósághoz panaszt a jogsértést követő fél éven belül lehet benyújtani, de ha a jogsértő állapot folyamatosan fennáll, ez bármikor megtehető - mondta a lapnak Grád András ügyvéd, Fábián jogi képviselője. Azok tehát, akik a nyugdíjkorhatár betöltése után is a közszférában dolgoznak, a biztos siker reményében fordulhatnak Strasbourghoz.

Akkor sincs minden veszve, ha valakinek a munkaviszonya fél évnél régebben szűnt meg. Ha ugyanis a nyugdíjfolyósítótól hiába kéri a korábban visszatartott nyugdíja visszamenőleges kifizetését, a hat hónapos elévülési idő elvileg újraindul - írja a Népszabadság.

Egyelőre nincs információ arról, hogy az állam esetleg egyezségre kívánna jutni, illetve változtatna a kifogásolt jogszabályokon.

Grád eddig nagyjából ötven panaszt továbbított a bírósághoz, többségében magasan képzett emberekét, akad köztük egykori miniszteri biztos, állami vezető, egyetemi tanár, egészségügyi és igazságügyi dolgozó.