Szolgáltatások
Gazdaság
Vállalatok
Tőzsde
Adózás
Ingatlan
Mellékletek
Előfizetés
Napilap
2012. január 21., szombat 14:15   Szilágyi Eta

Ócsa lenne a fény az alagút végén?

A nehéz gazdasági környezetben nincsenek könnyű helyzetben a könnyűszerkezetes házépítő vállalkozások sem: halvány előrelépést az ócsai projekttől és a kormány otthonteremtési programjától remélnek, a pályázatot, vagy a konkrét feltételeket viszont mindeddig nem látták.

A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

Az elmúlt évben mintegy háromszáz Makész-védjegyes készház épült Magyarországon, ami 10 százalékkal több az egy évvel korábbinál, de persze jócskán elmarad a 2008-as esztendő 900 − védjegyes cég által tető alá hozott − épülettől. Ám ha figyelembe vesszük a lakásépítés három éve tartó zuhanását, az adatok némi optimizmusra adhatnak okot, amit erősíthet, hogy az ócsai kormányzati lakásprojektben és a kormány otthonteremtési programjában is részt vállalhatnak a technológia képviselői.

Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) könnyűszerkezet-építő szakmai tagozatának decemberben újraválasztott elnöke kérdésünkre kifejtette: a készházak piacának tavalyi szerény növekedése nyilvánvalóan a technológiának, illetve az alacsony fűtési és hűtési költségeknek köszönhető. A 2020-tól érvényes előírás ugyanis előrevetíti, hogy a hagyományos módon épülő házak − melyek a C kategóriának (az átlagos színvonalnak) vagy annak sem felelnek meg − egyre inkább veszítenek majd értékükből. Az alacsony energiafelhasználású, passzív vagy aktív, és a pluszenergia-házak értéke viszont jelentősen megnőhet, tehát akik most ilyen épületet építenek, jól döntenek, és persze jól fektetik be pénzüket.

A válság itt is tarolt

A válság azonban − mint mondja − a Makész-védjegyes cégeket is megtépázta: napjainkra gyakorlatilag a harmadára csökkent a megrendelésállomány, aminek nyomán több cég abbahagyta a tevékenységet vagy szünetelteti munkáját, arra számítva, hogy az energiaárak növekedése a megmaradt építtetőket majd feléjük tereli.

Ugyanakkor az elnök szerint az is nyilvánvaló, hogy a készházak vagy a könnyűszerkezetes épületek nem tükröznek egységes minőséget és szolgáltatást, a paletta ugyanolyan éppoly sokszínű, mint a téglaépületeknél. Kínálnak kivitelezést 130 ezer forint plusz áfa négyzetméterártól egészen 300 ezer forint plusz áfa négyzetméterárig. Az ár tükrözi az épület minőségét, élettartamát, az energiafelhasználást, sőt a garanciát is − hangsúlyozza Kárpáti.

Ócsában bíznak, de feltételek még nincsenek

A bedőlt devizahiteleseknek tervezett ócsai lakóparkkal kapcsolatban − állítása szerint − az is elhangzott egyszer, hogy 150 ezer forintból kell kihozni egy négyzetmétert, szeptemberben azonban már a könnyűszerkezetes kivitelezés sem volt cél. Pályázatot, vagy a konkrét feltételeket mindeddig nem látták. Mint mondja, összeállítottak az államtitkárságnak egy szakmai anyagot a készház-technológiáról, de erről sincs további információ.

Hasonlóan vélekedik Hársasi Tibor, a 2008-ban alapított Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesülete elnöke. A társaság − amelynek tagjai a tervezéstől a kivitelezésig szintén teljes körű házépítési szolgáltatást nyújtanak − harminc hazai kis- és középvállalkozást tömörít, amelyek szintén részt vennének úgy az ócsai, mint a kormányzati otthonteremtési programban. Ez azonban az elnök szerint szinte lehetetlen: úgy látja, hogy már az ócsai projekt kapcsán meghirdetett közbeszerzésben sem tudnak labdába rúgni. Pedig a megrendelések fontosak cégeik számára, ugyanis az elmúlt két évben a megbízásállományuk 60−90 százalékkal esett vissza.

 

A közbeszerzési eljárás lezajlott
A Belügyminisztériumtól kapott tájékoztatás szerint az Ócsán induló Szociális családiház-építési program I. üteme − nyolcvan családi ház és a kapcsolódó közművek, utak − tervezőjének kiválasztására a közbeszerzési eljárás lezajlott, a tervezői szerződések aláírására a jövő héten kerül sor, és megkezdődött a közbeszerzési eljárás előkészítése is a kivitelezésre. A tervek elkészítésére a családi házak tervezője 20 napos, a közművek és utak tervezője 40 napos határidőt vállalt. A tervezés után kerülhet sor az engedélyezési eljárásokra, melyek előfeltételeként folyik a földvédelmi eljárás, a belterületbe vonás. Az egyesített telekalakítási eljárás az érintett földhivatalnál is megindult január 5-ével, s várhatóan január 31-ig lezajlik: ezt követi a változások átvezetése az ingatlan-nyilvántartásban, majd sor kerül a beépítendő ingatlanok kitűzésére. A tárcánál elmondták, még nincs végleges döntés az építési technológiáról (könnyűszerkezetes, tégla stb.) Hangsúlyossá vált a közfoglalkoztatás, s a cél az, hogy minél többen kapjanak munkát a kivitelezés során. A tervezők kiemelt feladata, hogy a különféle technológiákat vizsgálják meg a bekerülési költség, az építési idő, az energetikai követelmények, a karbantartási igény és az üzemeltetési költségek szempontjából. A tervezők a családi házak terveit három technológiai változatban készítik el, melyek között helyet kapott a könnyűszerkezetes technológia is, de a végső építési megoldás a közbeszerzési eljárás során kapott kivitelezői ajánlatok értékelése során születik meg.

 

Hozzászólok
sirásó, 2012. január 22., vasárnap 11:10

országszerte kb 20-25.000 lakás áll üresen, nincs rá fizetőképes kereslet!
többtucat önkormányzat adna ingyen házat azoknak, akiknak kiskorú gyermeke van, hogy ne kelljen bezárni az iskolát!
csak az építőipar van bajban?
lehetne adni a rászorulóknak ingyen ruhát, cipőt, bútort, mert a könnyűipar is haldoklik, ingyen csirkét, malacot stb.,....mert a hazai kkv-k jelentős része megadja magát!
ocsán miből lesz pénze az embereknek, miből fizetik a bérleti díjat és a közüzemi költségeket?
és végül mennyit kellleadni a zsebekbe?

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Proszto, 2012. január 21., szombat 23:52

@Zodiakus: Így van!Modern építészeti eljárások ötvözésével,egy remek tulajdonságú és olcsó házat lehet alkotni.

Moderációt kérek Válasz erre Előzmény

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Proszto, 2012. január 21., szombat 23:48

@Vazulneni: A téglafalból is kevés a 30 cm,és a jó szigetelés,mert különben szétmállik és salétromosodik az is.Földrengésnél kevésbé tudja felvenni a rengés amplitudóját,mert egy sokkal merevebb szerkezetről van szó.De elárulom önnek,hogy emeletes házat is lehet építeni vályogból.Tehát nem értem a hozzászólását.

Moderációt kérek Válasz erre Előzmény

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Proszto, 2012. január 21., szombat 23:35

@Vazulneni: Ha ön mondja biztos így van.A tapasztalat viszont mást mutat.Amilyen vályogházra ön gondol,az biztosan a hagyományosan alap nélkül épített és földpadlózatú vályogház.De ahogyan olvasom a hozzászólását,biztosan csak turizmus és TV keretében volt alkalma megismerni évszázados múltra visszatekintő építészeti eljárásainkat.De nem lehet mindenkinek azonos ízlése.Rám hallgat,úgy építkezik ahogyan szeretne.

Moderációt kérek Válasz erre Előzmény

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Vole, 2012. január 21., szombat 23:28

Menekulttabor epites helyett inkabb munkahelyeket kene teremteni, akkor nem lenne szukseg az egeszre, ahogy eddig se volt.

Amugy elegge ugy tunik nekem ez az egesz, hogy egy fidesz kozeli epitesi vallalkozonak kellett a munka, gyorsan kitalaltak ezt a baromsagot. Nem tunt fel senkinek hogy milyen hirtelen veglegesitettek az egeszet? Megy tovabb az allami penzek rablasa ahogy eddig...

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Mind a 12 hozzászólás itt...
Ezt olvasta már?
11
22
33
44
55
hirdetés



Napi blog
  • A magyar GDP akár 2-3 százalékkal is csökkenhet, ha Görögország kihullik az euróövezetből. A jóslatok szerint nem leszünk egyedül, a következmények az uniót is sújtják majd – ha nem is ilyen mértékben.
    Az egy főre jutó ledolgozott órák száma jó 30%-kal több Amerikában, mint Európában. Merevebb európai munkaerőpiac, az Európában szokásos magasabb adók negatív hatása a munkaerő kínálatra? És miért a nők dolgoznak többet?
    „Harcosan”, „munkásan”, „küzdelmesen” – a legtöbb barátomtól, ismerősömtől ezt a választ kapom mostanában arra a kérdésemre: hogy van. Kevesebbért kell dolgozni többet.

Egymilliós luxuslakások a fővárosban

Bérlők híján a külföldi tulajdonosok szabadulnának pesti luxuslakásaiktól, így Pesten a kínálat dominál...

Elbocsátások jönnek a járási központokban?

A járások kialakításával a közigazgatás nem lesz sem jobb, sem hatékonyabb, sem gyorsabb.

Súlyos meglepetések várnak ránk

A világ elhibázott úton jár, a döntéshozók által erőltetett irányokba nem vezetnek utak, mert a folyamatokat...

Ki is fizeti a telefonadót? Selmeczi ...

Nem feltétlenül lesz olyan egyszerű szolgáltatót váltani, de a fogyasztói tudatosság akár erősödhet is.

Közeleg a nagy lehetőség

Sok jel utal rá, hamarosan talán véget érhet az április eleje óta tartó korrekció az amerikai részvénypiacon....
Árfolyamok
       
Partnereink

Mellékletek