A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

Tanévkezdésre idén is az iskolákban lesznek a tankönyvek, de mint mindig, most is előfordulhat, hogy néhány kiadvány − a késői megrendelés vagy logisztikai probléma miatt − egy-két hetet csúszik. Emellett idén néhány iskola, illetve a fenntartó önkormányzat nemfizetése miatt is lehet fennakadás a terjesztésben − mondta lapunknak Szarvas-Ballér Judit, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének (TVOT) elnöke. A piac jelentős részét lefedő, 80 kiadót és több mint 130 terjesztőt tömörítő TVOT azt ajánlja a terjesztőknek, illetve kiadóknak, hogy kinnlevőségeik behajtása érdekében addig ne szállítsák ki a kiadványokat, amíg az önkormányzatok nem rendezik tartozásaikat, valamint előleget nem fizetnek vagy garanciát nem adnak az idei megrendelésekre. A testület becslése szerint 100-150 millió forint lehet az összes kinnlevőség, a legnagyobb adós, több mint 50 millió forintos tartozással a Pest Megyei Önkormányzat. (Az önkormányzat sajtófőnöke néhány napja közölte, megtalálják a módját, hogy a megyei önkormányzat által fenntartott iskoláknak biztosítsák a tankönyveket.)

A tankönyvárak az idei tanévben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) oktatásért felelős államtitkársága közleménye szerint nem vagy csak csekély mértékben változnak. A kormányzat a tankönyvek maximált árát a következő tanévben "sem tervezi emelni, sőt néhány taneszköz esetében csökkentésre számít". A TVOT adatai szerint mintegy 4 százalékkal emelkedik az átlagár idén, főként az új kiadványok miatt, a gyártási költségek emelkedését figyelembe véve ez nem jelentős áremelés − hangsúlyozta az elnök.

Hétmilliárd mehet tankönyvtámogatásra

Idén megszűnt az intézményfenntartók által valamennyi diák után igényelhető, évek óta változatlanul 1000 forintos állami tankönyvtámogatás. A rászorulók normatívája azonban 10 ezerről 12 ezer forintra nőtt. A tavalyi tanulólétszámot alapul véve idén közel azonos, 7,1 milliárd forintos kerettel lehet számolni − közölte a Nefmi.

A tankönyvjegyzékben szereplő kiadványok közül jelenleg a legolcsóbb 111 forintba kerül, míg a legdrágább közismereti tankönyv 3280, nemzetiségi tankönyv 25 ezer és szakképzési tankönyv 8300 forintba.

A tankönyvjegyzékre meghatározott kritériumok alapján lehet felkerülni öt évre; most több mint 4600 kiadvány szerepel rajta, ez az oktatási államtitkárság szerint túl sok. Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár múlt heti sajtótájékoztatóján ismét hangsúlyozta, hogy a kormány rendezni kívánja a tankönyvpiacon kialakult "átláthatatlan helyzetet". A kötelező kerettantervek bevezetésével egyidejűleg drasztikusan csökkentenék a hivatalos listára kerülő kötetek számát, ami néhány év múlva megteremtené a széles körben ingyenessé tehető, iskolai tulajdonban maradó, tartós tankönyvek bevezetésének lehetőségét is.

A piac liberalizációja az elmúlt húsz évben minőségi változást hozott a tankönyvkiadásban − mondta Szarvas-Ballér Judit −, a légkör és a szabályrendszer szellemileg is stimuláló volt. A nagy választék szerinte nem jelent rosszat: a kiadványok 12 évfolyamra, többféle iskolatípusra és az összes tantárgyra meghatározva kerültek be a tankönyvjegyzékbe, a tanárok a maguk oktatási módszeréhez igazodva rendelhetik meg a kiadványokat. Ami nem vált be, azt nem rendelték az iskolák, így az idővel kikerült a listáról − tette hozzá a Dinasztia Tankönyvkiadót is vezető elnök, aki aggasztónak tartja a sajtóból megismert elképzeléseket a tankönyvpiac korlátozására és központosítására, ami vállalkozások tucatjait lehetetlenítené el, egy egész ágazatot szüntethet meg. A TVOT véleményét nem kérték ki a változtatásokkal kapcsolatban (várhatóan most ősszel fogadja a testület képviselőit az oktatási államtitkár).

A versenykorlátozás uniós szabályokat is sérthet − vélik szakmai körökben −, Szarvas-Ballér Judit szerint pedig a Magyarországon levő külföldi kiadók sem hagyják majd szó nélkül a befektetéseik megtérülését veszélyeztető elképzeléseket. Tartós tankönyvek korábban is léteztek − jegyezte meg a szakember −, az intézményfenntartók az ingyenes tankönyvellátást részben ilyen formában is biztosítják. Az iskolák is halmoznak fel ilyen kiadványokat, ám ezeket a családok nem igazán igénylik, helyettük vagy mellettük gyakran saját példányt is vásárolnak a gyerekeknek.

 

Tankönyvcsomagok ára (idei tanévben, évfolyamonként, Ft)
1.6 482
2.7 430
3.7 169
4.6 431
5.6 550
6.7 285
7.11 110
8.10 840
Forrás: Nefmi