A Napi Gazdaság keddi számának cikke

A Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt.-nek hosszabb ideje okoznak jelentős, évente több száz milliós károkat többnyire ismeretlen elkövetők a kötött pályás járművek tápkábeleinek eltulajdonításával, a kábelhálózat megrongálásával − tájékoztatta lapunkat a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. A társaságtól megtudtuk, hogy 2011-ben 81 kábellopás következtében 109,3 millió forintos kára származott a BKV Zrt.-nek, 2012-ben 172 ilyen "eseményből" 268,3 millió forint, 2013. április végéig pedig 67 millió forint kára keletkezett a társaságnak a 74 lopás következtében. Az utóbbi időben az elkövetések száma tehát ismét emelkedő tendenciát mutat, ugyanakkor a kárösszeg nem emelkedik a lopások számának növekedésével. A tolvajok szempontjából legfrekventáltabb a HÉV szentendrei H5-ös, ráckevei H6-os vonala, illetve a gödöllői H9-es vonal csömöri szakasza, a villamosvonalak közül pedig a 3-as, a 37-es, a 41-es, az 51-es és a 60-as a legveszélyeztetettebb.

A BKK és a BKV a lehetőségei szerint mindent elkövet annak érdekében, hogy a kábellopásokat megakadályozza, minden esetben rendőrségi feljelentést is tesznek a cégek. A tolvajok kézre kerítésének érdekében a BKK és a BKV vezetése nyomravezetői díjat ajánlott fel mindazoknak, akik érdemi információkkal segítik az elkövetők elfogását: 250 ezer forintot azok számára, akik értékelhető felvilágosítással tudnak szolgálni az elkövetőket illetően, illetve 500 ezer forinttal honorálják azok segítségét, akik olyan felvásárlói helyekről adnak a büntetőeljárás során használható adatokat, amelyek anélkül is átveszik a rézvezetékeket, hogy megbizonyosodnának az eredetükről.

Szenved a MÁV is

A fém- és színesfémlopás típusú bűncselekmények egyrészt jelentős késéseket okoznak, másrészt jelentősen veszélyeztetik a közlekedés biztonságát, többletfeladatokat adnak, leterhelik a szakszemélyzetet, sok kárt okoznak a MÁV Zrt.-nek, valamint a MÁV-csoportba tartozó társaságoknak és nem utolsósorban kényelmetlenséget az utasoknak − közölte a Napi Gazdasággal a vasúttársaság. A legjelentősebb probléma a színesfémlopás, illetve a réz földkábelek eltulajdonítása. Az a pár ezer forint, amit kapnak ezért a tolvajok, nincs arányban a kiszállás, helyreállítás több százezres tételével. A MÁV Zrt. vasútbiztonsági okokból a lehető leghamarabb pótolja a kábeleket, ezért többnapos fennakadások nem fordulnak elő. A kábellopások és a rongálások számának alakulása összefügg a réz világpiaci árával, ami a válság következtében 2009-ben volt a minimumon, ennek megfelelően a MÁV Zrt.-nél kevesebbet jegyeztek fel abban az évben − országszerte "mindössze" 373 eset volt. A réz világpiaci árának emelkedésével 2010-ben országszerte már 646 esetet regisztráltak, míg 2011-ben ez a szám már elérte a 682-t, tavaly pedig 549 eset fordult elő. Idén az első negyedévében 168 esetben tulajdonítottak el vasútipálya-alkatrészeket és kábeleket.

Országos szinten a színesfémlopással, kábellopással és rongálással okozott − közvetlen − károk nagysága 2010 óta növekvő tendenciát mutat: 2008-ban 183 millió forint, 2009-ben 98 millió forint, 2010-ben közel 110 millió forintot, 2011-ben mintegy 130 millió forintot tett ki. Tavaly vagyon elleni cselekményekkel 121 millió forint kárt okoztak a MÁV-nak. Ez a szám 2013. április 30-ig közel 31 millió forint.


Budapest környéke a legfertőzöttebb

A kábellopások és a rongálások vonatközlekedésre gyakorolt hatása is jelentős: 2013 első negyedévében 415 személyvonat 4261 percet; 53 tehervonat 3091 percet, összesen a 468 vonat 7352 percet (átlag 16 perc/vonat) késett. A fentiek fényében megállapítható, hogy a közvetett kár (vonatkésések, utasok kára, az árufuvarozás késleltetése, a közfeladatot ellátó közlekedési vállalat biztonságos működésének veszélyeztetése) jóval nagyobb, mint a pénzben kifejezhető értéke az eltulajdonított/megrongált kábeleknek és berendezéseknek. Területileg a legfertőzöttebb Budapest és agglomerációja. A MÁV Zrt. − a lehetőségeinek határán belül − rendkívül komoly erőfeszítéseket tesz, újabb és újabb preventív intézkedéseket vezet be a kábellopások és a rongálások visszaszorításának érdekében.