Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vakcinát az iskola-egészségügynek kötelessége felajánlani, de az igénybevétel önkéntes. A cél mindenesetre az, hogy az érintett korosztály, mintegy 80 ezer serdülő, mindegyike megkapja a vakcinát. A remények szerint az iskolai kampányoltás 80 százalékos átoltottságot eredményezhet - hangzott el csütörtökön az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál (ÁNTSZ) a méhnyakrák elleni védelemről tartott háttérbeszélgetésen.

Az ingyenes oltás csak az iskolákban lesz elérhető. A lányok két dózisban kapják, a második adagot tavasszal adják be az érintetteknek. A HPV vakcinákat 2006 táján kezdték bevezetni, az azóta elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy a védettség szintje nem csökken, tehát bizonyosan több mint 8 éves védelemben részesíti az oltottakat, de az is lehet, hogy ez egy életre szólóan fennmarad - mondta Kovács Attila helyettes tisztifőorvos.

Az oltási program a szűréssel együtt a két fő pillére a méhnyakrák megelőzésének, vagyis a szűrésekkel továbbra sem szabad leállni - hangsúlyozta Kovács Attila.

Európában így csinálják

2010-ben az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ felmérést végzett az EU 27 állama, valamint Izland és Norvégia bevonásával és megállapította, hogy a HPV oltást 18 ország integrálta az otlási naptárába és 22 ország rendelkezik HPV oltásra szóló ajánlással. Jelenleg 19 országban van vakcinációs program, közülük 10-ben felzárkóztató, vagyis célcsoporton kívüli oltásra is lehetőség van. Az immunizációs célcsoport 9-18 éves korig terjed, a felzárkóztató oltások esetében pedig 12-től 40 éves korig.

Ausztria kivételével valamennyi országban csak a lányokat célozta meg a vakcinációs program, a legtöbb országban a 12-13 éves képezik az elsődleges célcsoportot. Magyarországon a célcsoporton kívüli lányok térítéses oltására van lehetőség, illetve egyes önkormányzatok átvállalják a vakcina költségeit. Ez a program az állami program mellett továbbra is folytatódik.