A légszennyező anyagokra vonatkozó éves kibocsátási adatok 2010. évi végleges és 2011. évi előzetes adatait is figyelembe véve határozott trend körvonalazódik a lakosság tüzelőanyag felhasználásában - tájékoztatta lapunkat a Vidékfejlesztési Minisztérium. A lakossági gázfelhasználás csökkenésével párhuzamosan nő a szilárd tüzelőanyag fogyasztás, a PM10 (kisméretű szálló por) szennyezettség emelkedésének fő okai pedig a lakossági fűtés és a közlekedés - a csökkenő tendencia 2009-ben fordult át növekedésbe. A tavalyi év magasabb szennyezettséggel járt nemcsak hazánkban, a trendfordulat az EU átlagban is látható, ahogy azt az Európai Környezetvédelmi Ügynökség vizsgálata is kimutatta.

A legtöbb magyarországi mérőállomáson emelkedő szállópor-szennyezettséget mértek tavaly, a 2011-es összesített adatok szerint mind az 56 mérőállomáson előfordult, hogy az éves határértéket meghaladó volt a szennyezettség, és az állomások 80 százalékánál jogszabályok által megengedett 35 napnál is több alkalommal történt túllépés - mondta az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának múlt heti ülésén Dobi Bálint, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) főosztályvezetője. Magyarország ellen továbbra is folyik az uniós jogsértési eljárás a határértéket meghaladó PM10-szennyezés miatt.

Sokan vannak az áldozatok

Az egészségtelen levegőminőség már jelentős akut egészségi hatást válthat ki, különösen a légszennyezettségre érzékenyeknél, az OKI esetükben a szabadban történő tartózkodási idő csökkentését, illetve az aktív testmozgás elkerülését tanácsolja. Emellett, ezekben a térségekben a légszennyezettség további romlását megelőzendő javasolt a gépjárművek, főleg a dízel üzeműek használatának kerülése, ehelyett érdemes tömegközlekedési járművekkel, kerékpárral, vagy gyalog elindulni. A fűtésnél pedig a szilárd tüzelés helyett a gáztüzelés előnyben részesítését tanácsolják a hatóságok. A PM10-szennyezés miatt Magyarországon évente mintegy 16 000 ember hal meg idő előtt és több mint 10 millió napot töltenek el betegen.

Az idei évről még nem lehet átfogó képet adni, de a tavalyinál kedvezőbb meteorológiai helyzetnek köszönhetően várhatóan jobbak lesznek az összesített adatok. (A kibocsátási adatok gyűjtése és feldolgozása hosszabb feladat, emiatt van a majdnem két éves csúszás a végleges adatok tekintetében.)

Halálosan mérgező

A jelenség mögött részben az állhat, hogy a gazdasági nehézségek miatt a lakosság sok helyen a gáztüzelésről áttért a szénnel, fával történő fűtésre, ráadásul nem ritka, hogy rossz minőségű fűtőanyagokat égetnek. A háztartásokban sokszor illegális égetés folyik, műanyaggal és egyéb hulladékkal fűtenek, és emiatt halálosan mérgező vegyületek kerülnek a levegőbe - fogalmazott Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke a szakmai bizottságban. (A másik ok a szervezet szerint az, hogy késlekednek a közlekedéssel kapcsolatos lépések megtételével.)

Az időjárás is közrejátszik

Az időjárásnak meghatározó szerepe van a légszennyezettségi helyzet alakulásában. A magas koncentráció értékek kialakulásáért az őszi, téli hónapokra jellemző úgynevezett inverziós időjárási helyzet létrejötte okolható elsődlegesen. A troposzférában a hőmérséklet a magassággal általában csökken, viszont valamikor a légkör alsó pár száz méteres rétegében a hőmérséklet a magassággal növekszik. Ez a jelenség az inverzió. Kialakulásának feltétele a szélcsend és a derült, felhőtlen éjszaka. Az inverzió, illetve a nagy páratartalom általában kedvez a szennyezettség felhalmozódásának. Az utóbbi évek megfigyelései egyértelműen igazolták, hogy a kedvezőtlen légszennyezettségi szituációkat az időjárás változása, a szél élénkülése vagy a csapadék szüntette meg.

A lakosság fűtésével összefüggő levegőtisztaság-védelmi tilalmakat a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet 27. §-a írja elő. Eszerint a háztartási tüzelőberendezésben a háztartásban keletkező papírhulladék és veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen fahulladék kivételével tilos hulladékokat égetni. A szabályok betartásának ellenőrzése a kormányrendelet alapján jegyzői feladat, aki a rendelkezés megsértése esetén bírságot szabhat ki. Az ellenőrzésre a Polgármesteri Hivatal jegyzői hatáskörben eljáró hatósági ügyintézője jogosult, az ellenőrzés helyszíni szemle tartásával valósul meg. Az ellenerőzések általában panaszbejelentések alapján zajlanak.

Lehetetlen tetten érni

A probléma nyilvánvalóan a kertvárosi, illetve a kevésbé sűrűn lakott településrészeket érinti elsősorban. A létező jelenség ellenére azonban a tapasztalatok szerint a lakosság részéről nem jellemző ez a fajta panaszbejelentés, Komlón és a főváros XVI. kerületében például nem indult ilyen eljárás, Zuglóban pedig az utóbbi két évben mindössze két, 2012-ben pedig mindössze egyetlen kimondottan levegőtisztaság-védelmi ügy került napirendre - közölte az önkormányzat hatósági osztálya. Igaz, Zugló közigazgatási területén túlnyomó többségben táv- és gázfűtéses lakások találhatóak. Olyan, jegyzői hatáskörben zajló eljárás pedig, amely bírságolással végződött volna, nincs és nem is volt folyamatban - miután a korábbi eljárásban nem volt bizonyítható a nem megfelelő fűtőanyaggal való hőtermelés (fűtés), ez ugyanis gyakorlatilag tettenérést feltételez.

Az egy éve elfogadott, vonatkozó kormányzati program intézkedései között szerepel a tehergépkocsik kilométer-arányos útdíjának bevezetése, amely a tervek szerint 2013 júliusában valósul meg. A terv szerint uniós támogatással épülnek olyan logisztikai központok, amelyek révén csökkenthető az áruszállítás okozta légszennyezés. A szaktárcánál útmutatót készítettek az önkormányzatok részére olyan, sok országban már bevált városi övezetek kialakítására, amelybe csak az alacsony kibocsátású járművek hajthatnak be. Emellett, tanulmányt készítettek a gépjárművek környezetvédelmi besorolása módosításának, valamint a gépjárműadó és a regisztrációs adó további környezetvédelmi szempontú differenciálásának lehetőségeiről is. A program részeként ajánlást állítottak össze munkahelyi közlekedési tervek elkészítésére, és honlapot hoztak létre az ökovezetési eljárások megismertetésére, mivel ennek a módszernek alkalmazásával akár 15-20 százalék üzemanyag-megtakarítás, és így kibocsátáscsökkentés érhető el. A bizottságban elhangzottak szerint dolgoznak az autóbusz-korszerűsítési programon is. Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke a bizottsági ülésen történt hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a kormányprogramot jónak tartják, ugyanakkor aggodalommal látják, hogy a végrehajtása lassan halad.

Az idei fűtési szezonban még nem, korábban azonban néhány alkalommal érkezett panaszbejelentés a miskolci önkormányzathoz szabálytalan tüzeléssel összefüggésben. Ilyen jellegű ügyek a miskolci kistérség településein (több mint 40 település) évente mintegy 5-10 alkalommal jelentkeztek. Ennek megfelelően korábban (kora tavasszal, illetve a megelőző években) volt folyamatban hatósági intézkedéssel végződő eljárás szabálytalan tüzelési tevékenység miatt; levegőminőség-védelmi bírság kiszabására, illetve a szabálytalan tevékenység megszüntetésének elrendelésére is sor került már néhány (évente átlag 5 ) alkalommal. Debrecenben tavaly három alkalommal szabtak ki levegővédelmi bírságot. Ellentétben a "zöldhatósággal", az önkormányzatnak a hivatalos munkaidőn túl bekövetkezett, elkövetett és bejelentett jogsértések kivizsgálására nincs lehetősége, mert az adott ügy ügyintézője legkorábban másnap értesül a munkaidőn túl érkezett bejelentésről, amikor a helyszíni szemle tartása már nem vezet eredményre, ugyanis a hulladékégetés bizonyításának egyetlen hatékony módja a tettenérés.