Idén márciusban bruttó 4,1 milliárd forintot fizettek ki e-matricára az erre kötelezett autózók - amely pedig 18,5 százalékkal, illetve 641 millió forinttal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Az eladott darabszám 21,1 százalékkal nőtt, amelyből márciusban valamennyi kategória kivette a részét  - derül ki a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ friss adataiból. A növekedésben az is szerepet játszhatott, hogy idén márciusban két hosszú hétvége is volt, míg 2015-ben 15-e vasárnapra esett.

Meglepően jól teljesített a heti

Az első két havi, de különösen a februári adatok azt mutatták, hogy az autósok  - nyilván okulva a tavalyi tapasztalatikból - inkább megvették év elején az éves, vagy a megyei matricákat. Ez racionális döntés, tekintve, hogy egy 10 napos matricáért majdnem 3 ezer forintot, egy megyei árának 60 százalékát kell kifizetni.

Ennek ellenére márciusban a heti matricák forgalma 24,6 százalékkal nőtt, az első negyedév összesített bővülése pedig 13 százalék. A magyarázat az lehet, hogy ennyivel több külföldi rendszámú autó használja a magyar utakat, akiknek persze még mindig a heti éri meg leginkább. Hogy ebből mennyit magyaráz a turizmus és mennyit más típusú forgalom, az rejtély, az ugyanakkor érdekes, hogy ha márciusban ilyen mértékű a növekedés, akkor mi lesz itt nyáron, amikor a heti matricák forgalma kétszerese a mostaninak.

Megerősítették ezt a feltételezést a Nemzeti Útdíjfizető adatai is, amely szerint a D1 kategóriájú heti matricák 47 százalékát külföldiek vették, míg a többi jogosultság esetében ennél lényegesebb alacsonyabb az arányuk.

A havi matricák forgalma szintén nőtt márciusban 9,5 százalékkal, miközben januárban még tízzel csökkent. Az első három hónap mérlege egy szerény 2 százalékos növekedés.

A teljes éves jogosultságból érhetően már alig fogyott - közel 13 ezer, szemben a januári 237 ezerrel - azonban ez is 11,7 százalékkal több, mint tavaly. Az első negyedévben összesen 14 százalékkal vettek többet ezekből a matricákból az autósok.

A megyei matricákból közel 143 ezer fogyott, 17,1 százalékkel több, mint tavaly, az első három hónap mérlege pedig 21,2 százalékos bővülés.

Forrás: KKK, Napi.hu-gyűjtés

Többmilliárdos pluszbevétel már most

Az első három hónapban 26,9 milliárd forint bevételt hoztak a matricák, amely 15 százalékkal, illetve 3,5 milliárddal több a tavalyi év hasonló időszakinál.

A kategóriákon belül a D2 (7 főnél több személy szállítására alkalmas személygépkocsik, legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsik, lakóautók) forgalma nőtt a leginkább 27,9 százalékkal, de a személyautókra és a vontatmányokra is 10 százalékos növekedést regisztráltak. A buszokra 6,9 százalékkal váltottak több B2 kategóriájú jogosultságot.