Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség jelentős értékre bűnszövetségben elkövetett sikkasztás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatott ki öt személyt, akik a megalapozott gyanú szerint már évek óta rendszeresen tulajdonítottak el gázolajat és benzint üzemanyag-szállító tehergépjárművekből - közölte az ügyészség.

A megalapozott gyanú szerint, egy több tehergépjármű vezetőből és más személyekből álló elkövetői kör üzemanyag-szállító tehergépjárművekből tulajdonított el üzemanyagot rendszeresen és olyan mennyiségben, hogy abból az elkövetők két "magánbenzinkutat" tartottak fenn, ahol a benzint és a gázolajat a napi kiskereskedelmi árhoz képest 100 - 120 forinttal olcsóbban árulták.

Mekkora lehet a kár?

Több éven át napi szinten folyt a lopás, alkalmanként több száz liter üzemanyagot tulajdoníthattak el a gyanú szerint. Az eljárás jelentős értékre bűnszövetségben elkövetett sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik. Ebből a jelentős érték azt jelenti, hogy 5-50 millió közötti summáról lehet szó.

Úgy tudjuk, nem rendes, közforgalmú kutakról van szó, amelyeken bárki tankolhat, hanem telephelyeken, az alábbi képen is látható kannákból tankoltak a beavatott kuncsaftok. Az eljárásban további személyek felelősségét is vizsgálják - válaszolta Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője arra a kérdésünkre, hogy vajon a kút vevőit is felelősségre vonják-e.

Forrás: TEK

A budapesti nyomozó ügyészek 2015. április 15. napján az éjszakai órákban a Terrorelhárítási Központ speciális műveleti egységével, a Nemzeti Védelmi Szolgálat valamint a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóság Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság munkatársai támogatásával sikeres - házkutatásokkal is egybekötött - akciót hajtottak végre öt helyszínen.

Az akcióról készült videót idekattintva nézheti meg.

Forrás: TEK

Az akció során tetten érték az egyik üzemanyag-szállító teherautó vezetőjét, aki a rábízott üzemanyagot a rendeltetési helye helyett egy Budapest területén lévő faipari telepre szállította, ahol egy társával együtt a gázolajból éppen 150 litert próbált meg lefejteni - áll a közleményben.

Az eljáró ügyészek a két magánbenzinkútnál, valamint további három helyszínen is házkutatást tartottak, és ennek során olyan bizonyítékokat foglaltak le, amelyek a fenti bűncselekmény gyanúját alátámasztották.

Forrás: TEK

A Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyben ezidáig öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként jelentős értékre bűnszövetségben elkövetett sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A terheltek jelenleg szabadlábon védekeznek.