BUX
39279

Ónodi: a háziorvosi rendszer az elmúlt hat év nyertese

Az egészségügyért felelős államtitkár szerint az egészségügyön belül az alapellátás volt az elmúlt hat év nyertese, évről évre több pénzt fordítottak erre a tevékenységre.

MTI, 2017. január 17. kedd, 17:05

Ónodi-Szűcs Zoltán ezt arra reagálva közölte kedden az MTI-vel, hogy László Imre, a Demokratikus Koalíció (DK) egészségügyi kabinetvezetője arról beszélt: elkezdődött az influenzaszezon, de Magyarországon a rendszerváltás óta nem volt olyan kevés háziorvos, mint ma, így a következő napokban és hetekben több ezer magyar ember maradhat ellátás nélkül.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára az MTI-nek elmondta, az alapellátó orvosok 50 százalékkal több bért kapnak, mint 5-6 évvel ezelőtt. Hozzátette: tisztában van azzal, hogy vannak szabad praxisok, ezért indították el a praxisvásárlást támogató programjukat.

Ennek eredménye, hogy 2016-ban 40 százalékkal többen nyertek támogatást, mint egy évvel korábban. Az államtitkárság azt tervezi, hogy megemeli a támogatás összegét, hogy minél több embernek tegyék vonzóvá a letelepedést és praxisvásárlást.