Óraátállítás: fontos infók érkeztek

Vasárnap hajnalban ismét óraátállítás: három óráról kettő órára kell visszatekerni az órákat. A téli időszámításra való átállással energiát spórolunk meg, kedvezőtlen élettani hatásai miatt azonban évek óta sokan kampányolnak az eltörléséért - foglalta össze az InfoRádió.
Domokos László, 2017. október 28. szombat, 07:20

A nyári időszámítás szerint az óra március végétől október végéig hatvan perccel kevesebbet mutat az időzónához képest. Ilyenkor, október utolsó vasárnapján tehát a normál időszámítás lép életbe azzal, hogy éjjel három órakor visszatekerjük az órákat. Ennek köszönhetően reggel 7-kor már világos van, tehát megspórolunk egy csomó áramot.

Éves szinten körülbelül 100-120 GWh-val kevesebb áramot használunk fel azzal, hogy órát állítunk - mondta az InfoRádiónak Berczeli Réka, a Mavir Zrt. szóvivője. Ez egy közepes magyar város teljes éves fogyasztásának felel meg.

A pénztárcánknak tehát jót tesz az óraátállítás, az egészségünknek viszont nem. Látszólag ugyan egy órával többet alszunk, de valójában felborul a bioritmusunk. Ezt G. Németh György, a Budapesti Alvásközpont vezetője mondta az InfoRádióban. Gyenge állapotban lévő immunrendszerrel rendelkező emberek nehezen viselik az átállást. A szervezet ennek nem örül - hangsúlyozta a szakértő.

A Jobbik évek óta sikertelenül kampányol azért, hogy töröljék el az óraátállítást, de a párt a napfényes esték miatt népszerű a nyári időszámítást tartaná meg, nem a télit, még akkor is, ha emiatt a gyerekek például sötétben kezdenék az iskolát. A párt javaslatát Kepli Lajos országgyűlési képviselő minden évben beterjeszti, de a fideszesek már bizottsági szinten elkaszálják azt.

Az emberek természetes életritmusát némileg felborítja ez az évente kétszeri időátállítás - véli a politikus. Több tanulmány is bizonyította, hogy azok a - elsősorban energiatakarékosságot célzó - érvek, mellyel annak idején a bevezetést indokolták, nem állják meg a helyüket. Az emberi közérzetet és egészséget azonban hátrányosan érinti - tette hozzá a jobbikos képviselő.

Magyarországon már 1980-ban bevezették a téli és a nyári időszámítást, az egész Európai Unióban azonban csak 1997-ben. Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna egyébként néhány esztendeje már egész évben a nyári időszámítást alkalmazza.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

babmami, 2017.10.28 17:02

Nagyon sokan nem jól szavaztak, mert összetévesztették a nyárit a téli számítással. Tehát, vicces, de, ugyanakkor tanulságos az esett. Kisiskolás módszerrel kellene rákérdezni. Ennek a "takarékoskodási" módszerhez pedig semmi köze az állítgatásnak. Szerintem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2017.10.28 16:45

Az hogy mennyit spórolunk ugye akkor tudnánk meg ha lenne mit mivel össze hasonlítani. Egykor a bevezetéskor volt, csak azóta sok minden megváltozott. Szerintem ha nappali fényben (világosban) focizna az a sok falábú az üres stadionokban és mondjuk a füvet sem fűtenék az aranylábuk alatt és nem is műnapoztatnák akkor sokkal de sokkal többet is spórolhatnánk. Nem utolsó sorban nem 9-10 millió (volt van lesz) adófizető szívna hanem 9-10 ezer sportolónak nevezett adócsaló.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gerepapa41@gmail.com, 2017.10.28 16:03

Igaza van a MAVIR szóvivőnek! Ez az egész hiszti csak pótcselekvés! Aki nem hiszi, töltse le a diagrsmmot a fenti cég honlapjáról! Vagy - ha tanult függvénytant - maga is felrakhatja a két idősort milliméter-papírra, s a két függvény különbségéből maga is megláthatja a valóságot (KWóra, vagy LWnapban)! Aki ezt nem tudja saját hibáján kívűl (mert nem tsnúlta), ne hülyitsük már a sok sületlenséggel! Ne világoljunk már, mint ökör a góréban!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Juzek, 2017.10.28 11:24

Nem véletlen, hogy az óra átállításnak vannak ellenzői és vele egyetértői. "Reggel hét órakor már világos van"! mondja nagy bölcsen a cikk írója megfeledkezve annak a ténynek a közléséről, hogy délután öt órakor meg már öreg este van. Négy óra felé már lámpát kell gyújtani. Nincs semmi spórolás, csak nyugodtan utána kellene nézni és nem baromságokat írogatni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html