BUX
37575

Orbán a népből, a néppel, a népért kormányoz

Orbán Viktor még az eskütétel előtt az országgyűlésben az új kormányát bemutató beszédében azt mondta: néppárti kormányzást fognak folytatni. A néppárti kormányzás több, mint a demokrácia szabályainak betartása, az ugyanis a klasszikus lincolni gondolat alapján áll: a népből, a néppel, a népért.

Index.hu, 2014. június 6. péntek, 12:27

Orbán szerint ez a felfogás elutasítja az elitizmust. Az igazságos és versenyképes Magyarország megépítéséhez szükség van "kiemelkedő koponyákra, tekintélyes szakemberekre", de a kiemelkedő képesség, a magas iskola, az elismert szakértelem önmagában nem ad jogalapot az ország vezetésére. Elitekre szükségünk van, de elitista kormányra nincs.

A kormánynak mindig, minden helyzetben a háromharmadot kell szolgálnia. (...) A győztesnek nem igaza van, hanem feladata, és minél nagyobb a felhatalmazás, annál nagyobb a feladat és a felelősség. Minél nagyobb a felelősség, annál nagyobb alázattal kell szolgálni az egész országot.

A kormány az egész magyar nemzetet képviseli, hiszen nemcsak az anyaországi, hanem a Kárpát-medencében és azon kívül élő magyar emberektől is kapott felhatalmazást. Elvárható a kormány minden tagjától, hogy ezt a történelmi felelősséget vállalja, azaz bárkivel és bármivel szemben álljon ki a magyarokért, az egész magyar nemzetért - mondta a kormányfő, aki szerint a következő négy év már nem a gondolatok, hanem a tettek korszaka lesz (...) Most nagy ívű és bátor tettekre lesz szükség és lehetőség.

Orbán szerint a kormány tagjainak dolga nehezebb lesz, mint az előző ciklusban volt, a léc ugyanis magasabbra került. Mint mondta, komoly teherbírású és "magas szakítószilárdságú" emberek kellenek, akik elbírják a súlyt és felelősséget, alázattal közelítenek feladatukhoz és kitartanak céljaik mellett.