Orbán: "a rosszindulatú embereket kiszűrjük"

Európában ma kétfajta ország létezik: ahol biztonságos az élet és ahol nem az; Magyarország a legbiztonságosabbak egyike, köszönhetően jó rendőreinek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Hősök terén, a rendőrség állományába kinevezett 227 tiszthelyettes eskütételén és a rendőrség új szolgálati gépjárműveinek szemléjén.
, 2017. október 9. hétfő, 17:31

A kormányfő szerint Európában a következő években a biztonság lesz a legnagyobb érték. Nemcsak a családok nyugodt és kiszámítható élete múlik majd rajta, hanem Magyarország teljesítménye, gazdasági sikere is - jelentette ki, az MTI tudósítása szerint.

Orbán Viktor úgy látja, a magyar rendőrök munkája tisztelet érdemel, hiszen az elmúlt években úgy védték meg Magyarország és Európa határát, hogy közben az ország közbiztonsága is javult.

"A mi határainkon már csak az juthat át, aki jogszerűen érkezik, és tiszteletben tartja a törvényeinket" - nyomatékosította a miniszterelnök. Úgy fogalmazott: vendégszerető nép a magyar, "nálunk minden jó szándékú idegent megillet a vendégjog", de közös érdek, hogy "a rosszindulatú embereket kiszűrjük, a vendégjoggal való visszaélést megakadályozzuk, és saját biztonságunkat megvédjük".

Azt mondta a tiszthelyetteseknek, hogy munkájuk során indulattal és agresszióval is fognak találkozni, de arra hívta fel a figyelmüket, hogy "az egyenruha alatt szív is van, nem csak izom", ezért miközben megalkuvás nélkül érvényt szereznek a törvényeknek, emberségből is ki kell állniuk a próbát.

"Nekünk, magyaroknak mindez hosszú évszázadok óta azt a sziklaszilárd alapot jelenti, amelyre egy biztonságos és magyar jövőt felépíthetünk. (...) Vannak európai országok, ahol ezek a fontos dolgok már a múltéi, legfeljebb az együttélés véletlenszerű formái" - fejtette ki Orbán Viktor.

Szavai szerint a magyar rendőrség az elmúlt hét évben méltán érdemelte ki az emberek bizalmát és nagyrabecsülését. A rendőrség soraiból a közelmúltban is volt olyan, aki elesett, és olyanok, akik éppen csak túlélték a velük szemben fegyvert fogó bűnözők támadásait. "A sebesülésükből munkába visszatérő rendőreinket ezúton is köszöntöm" - mondta.

Emelkedő létszám

A rendőrséget érintő eredmények közül kiemelte, hogy 2010-hez képest mintegy 7 ezerrel több rendőr szolgál Magyarországon, és ez a szám még növekedni fog. Így vált lehetségessé a 24 órás közterületi jelenlét, a körzeti megbízotti állomány szinte teljes feltöltése és a határvadászképzés terveknek megfelelő haladása. Emellett csak az idén több mint 15 milliárd forintot fordítottak a rendőrségi járműparkjának megújítására - tette hozzá, közölve, hogy a következő években a teljes gépjárműállományt szeretnék kicserélni. Megjegyezte, hogy most 387 járművet adtak át a rendőrségnek.

"Önök Európa egyik legsikeresebb és legnagyobb tekintélynek örvendő rendőrségének lettek felesküdött tagjai" - zárta beszédét Orbán Viktor, akinek ezt követően bemutatták az új szolgálati autókat.

(MTI Fotó: Kovács Tamás)

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tarosPifta, 2017.10.10 13:08

Magyarországon sem biztonságos az élet.
Gondoljunk bele a sok kilakoltatásba, a fagyhalálokba, az éhezésekbe, a népnyúzásba, a jogtalanságokba. Például a vörösiszap tragédia és annak kezelése.
És sok a gyilkosság is, amit nem migránsok követnek el.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2017.10.09 22:47

"Nekünk, magyaroknak"

Miért kántálja ezt minden zsidó és cigány?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2017.10.09 22:09

Hogyan lehet indulatokra hivatkozva szűrni Viktor?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RealMan, 2017.10.09 21:19

Képtelen levetközni paraszti mivoltát, igazi bunkó. Hihetetlen sunyi beszédstílusa van, inkább pszichopata mintsem elegáns politikus. Hihetetlen, hogy egy ilyen figura parancsokat osztogathat Magyarországon. De hát semmi nem történik véletlenül, ezért lett egyre kisebb és kisebb az egykori Magyar Királyság és vált amivé vált.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html