Közel két órát tárgyalt, nagyrészt négyszemközt Orbán Viktor és José Manuel Barroso kedden kora este Brüsszelben. A megbeszélések után Orbán Viktor újságíróknak úgy nyilatkozott, vannak még nyitott kérdések, másokat viszont sikerült megoldani.
A kormányfő szerint "két dobozba soroltuk az ügyeket" - írja a hvg.hu. Az első a jogi észrevételek, ezek közé tartoznak azok, ahol párbeszéd nélkül elfogadjuk az Európai Bizottság véleményét, mert nem stratégiai, nemzeti érdekről szólnak, másrészt mert gyorsan megváltoztathatóak. A "másik dobozban" a további tisztázásra váró ügyek vannak, ezekkel kapcsolatban a felek folyatni fogják a tárgyalásokat - mondta Orbán a találkozó után.
Támogatjuk az uniós pénzügyi paktumot
Az MTI szerint Orbán sajtótájékoztatóján közölte: azt fogja javasolni az Országgyűlés illetékes bizottságának, hogy Magyarország csatlakozzék a készülő uniós pénzügyi paktumhoz. Elmondta, hogy a pénzügyi paktumhoz az eurózónán kívüli EU-országok is csatlakozhatnak majd, de a szövegezési munka során megerősödött az az elem, hogy a következményeket a paktumhoz csatlakozóknak csak az euróövezetbe való belépés után kell majd viselniük. Szintén a paktumhoz való magyar csatlakozás mellett szól - tette hozzá Orbán -, hogy a tervezetben már nincs benne az adóharmonizáció terve.
Simor fizetéséből nem enged Orbán
A magyar kormányfő bejelentette, hogy az unió kérésére törölni fogják az Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF összevonásáról szóló törvényt. A Monetáris Tanács tagjainak felmentésére vonatkozó szabályokat szintén törli a parlament, ha a Bizottság ezt szeretné - mondta a kormányfő. Szerinte ugyancsak "nem kulcskérdés" a kormány delegáltjának részvétele a Monetáris Tanács ülésén. "Húsz évig ez jó volt, de ha most ez a forma, akkor nekünk ez is jó" - mondta Orbán a hvg.hu tudósítása szerint.
Két pontban nem egyeznek az álláspontok a hírportál tudósítása szerint: a tagok eskütételi kötelezettsége, és Simor András fizetése.
Az Európai Bizottság szerint az új jegybanktörvény több ponton is sérti az uniós alapszerződést. Kifogásolta egyebek közt, hogy a miniszter közvetlenül részt vehet a Monetáris Tanács ülésein, és csökkentenék a regnáló jegybankelnök fizetését is. A jegybankelnöknek és a Monetáris Tanács tagjainak esküjével az a problémája a Bizottságnak, hogy az esküben az országhoz és annak érdekeihez való hűségről beszélnek, holott az MNB elnöke egyúttal az Európai Központi Bank Általános Tanácsának is tagja.
A bírák nyugdíjazása ellentétes az uniós joggal
A Bizottság a jegybanktörvény mellett adatvédelmi hivatalt és az igazságszolgáltatást érintő szabályokkal kapcsolatban is kifogásokat tett. Aggályaik szerint az új magyar szabályozás alapján 274 bírát - köztük a Legfelsőbb Bíróság egyes bíráit is - az uniós szabályokkal ellentétesen kötelezően nyugdíjaznak, a kormány továbbá olyan hatalmat kap az adatvédelmi hivatal felett, amely ellentétes az uniós szerződésekkel, azok ugyanis megkövetelik a nemzeti adatvédelmi hatóságok függetlenségét.
Orbán szerint a bírók korhatárának kérdése "nyugdíjkérdés", ezért ebben az ügyben a magyar fél várja, hogy a Bizottság mutassa ki a diszkriminációt. Az adatvédelmi ombudsmani hivatal megszüntetéséről úgy fogalmazott a kormányfő, hogy "fontos ügy", de "nincs értékvita" a felek között, így lesz megoldás ebben is.
Mindenben történt előrelépés
Derűlátónak mondta magát Orbán azzal kapcsolatban, hogy hamarosan megkezdődhetnek a tárgyalások az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) arról a megállapodásról, amely a Magyarországnak nyújtandó pénzügyi támogatásról szól majd. Magyarország kész a tárgyalások megkezdésére - közölte újságírókkal a kormányfő.
Kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy nincs szükség az Országgyűlés összehívására az eredetileg tervezett időpont előtt a Brüsszel által elvárt törvényi változtatások végrehajtása érdekében. Az unió végrehajtó testülete a múlt kedden Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárások ügyében egy hónapos válaszadási határidőt szabott Budapestnek.
Orbán szerint "tisztázni kell", hogy a nyitott kérdések hogy befolyásolják az IMF-hiteltárgyalások megkezdését, "mi a jó szándékunkat tudjuk felmutatni, és a mielőbbi kezdésben bízunk" - mondta. "Mindenben történt előrelépés, erős napom volt ma" - értékelte saját magát a kormányfő, hozzátéve, hogy a jogi kifogásokat megkaptuk, válaszolni is fogunk rájuk.
Orbán találkozott az EP új elnökével és van Rompuy-jel is
Orbán kedden Brüsszelben találkozott még az Európai Parlament nemrég megválasztott elnökével, Martin Schulz-cal is, aki a találkozót követően újságíróknak elmondta, arra kérte a magyar kormányfőt, ne csak hazáján kívül tegye magáévá az európai retorikát, miközben otthon EU-ellenes kijelentéseivel van tele a nyilvánosság. "Orbán úr egy okos ember, de az európaiak sem ostobák" - tette hozzá. Az EP elnöke kijelentette: azt javasolja az EU-intézmények döntéshozóinak, hogy kerüljenek minden olyan megoldást, ami "a magyar miniszterelnök malmára hajtja a vizet" és unióellenes indulatokat korbácsolhat Magyarországon.
A magyar kormányfő sajtófőnökének közleménye szerint a két politikus egyetértett abban, hogy "jelen helyzetben bármilyen további külső politikai nyomásgyakorlás Magyarországra káros hatásokkal járhat, beleértve az uniós alapszerződés 7. cikkelyének alkalmazását is". Havasi Bertalan közleménye szerint a magyar kormányfő és a szocialista politikus abban is egyetértett, hogy egyenként végig kell nézni a vitatott ügyeket, és ahol szükséges, tovább kell tárgyalni, és jogi mederben kell tartani a vitákat.
Az EP-elnöke az MTI tudósítása szerint elmondta: a magyar miniszterelnök neki is jelezte, hogy ha az szükségesnek bizonyul, a kormány kész módosítani bizonyos jogszabályokat.
Herman Van Rompuy-jel, az Európai Tanács elnökével szintén kedden, Brüsszelben folytatott megbeszélésén Orbán megvitatta az európai fiskális és stabilitási paktum helyzetét az MTI szerint. A gazdasági és monetáris unió megerősítését, a tagállamok költségvetési politikájának szorosabb összehangolását célzó kormányközi megállapodást várhatóan a magyar parlament is támogathatja majd. A magyar kormányfő a sajtófőnök szerint azt mondta: minden esély megvan arra, hogy sikeres legyen a jövő heti európai uniós csúcstalálkozó.
Ami neki jó, nekünk rossz.
De a Populista számára ez nem jelent semmit: a Populista maga a Nép.
Aki meg nem a NÉp, az áruló.
( Ajánlott irodalom: Szilágyi Ákos: A populista )
Moderációt kérek Válasz erre
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@hadime:
ja. próbálkozik.
csakhát itten 1700md-os megszorításokról regélnek. na arra kiváncsi leszek, hogy lehet észrevétlenül megcsinálni.
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Ügyes gyerek. Úgy adja el a vereséget hogy felér egy nándorfehérvári diadallal.
Moderációt kérek Válasz erre
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@jedii: Ebben teljesen egyetértek Veled. Ráadásul, ha még ehhez társítod az emberek, munkavállalók közérzetét - amikor is az a nyomorult 3000 Ft biztonságban volt, nem kellett attól remegni, mikor veszítem el - akkor mostanra nagyon siralmas a kép. De hát ezt akartuk 1989-90-ben , "ruszkik haza, továrisi konyec " ez így is történt , és ettől mivel lett nekünk jobb????
1990-ben talán mindenki úgy gondolta, hogy mindazt a pozitívumot megőrizzük, ami a szocializmusban megadatott - biztos munkahely, a fizetéshez képest olcsó rezsi és alapvető dolgok, ingyenes eü és oktatási szolgáltatás - és ehhez jönnek majd a kapitalizmus pozitívumai. Nem kell éveket várni egy autóra, nagy bevásárló központok, ahol majd a fizetésből nyugodtan vásárolhatunk, évenkénti ( akár többszöri) külföldi utazás, stb....
A külsőségek megvalósultak kétségtelen. De, hogy ki is mennyire tudja élvezni, hát?????
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@jedii:nem tünt el nyomtalanul, lett néhány milliárdos az országban /nézd meg melyik párt holdudvarához tartozik/meg lett egy csomó végletekig kihasznált csóró,kezdve a 90-es évektől mikor is a cégvezérek papiron veszteségessé tették a cégeket,hogy áron alul el lehessen herdálni.
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html













