A magyar kormányfő politikai indíttatású, az inkvizícióshoz hasonló eljárásnak minősítette a Lengyelországgal szembeni európai uniós (EU-s) fellépést, és kifejezte Magyarország szolidaritását minden ehhez hasonlóban érintett tagállam felé. Kevesebb Brüsszelt, és erősebb nemzetállamokat kívánunk látni - fogalmazott az MTI tudósítása szerint, ezt az álláspontot jelölve meg a szerinte politikai indíttatású uniós eljárások okaként.

Közölte: Beata Szydlóval arról beszéltek, hogy egy-két nagy közös lengyel-magyar projektet mindenképpen el szeretnének indítani. Ha ehhez csatlakozik a többi visegrádi ország is, azt örömmel veszik - fűzte hozzá, jelezve: a konkrétumokról még tárgyalnak majd.

Orbán Viktor szavai szerint beszéltek Európa jövőjéről, és megállapították magukról: ha az unió jövőjével kapcsolatos viták fényében nézik, Lengyelország és Magyarország az eredeti, jelenleg hatályban lévő alapszerződés őre. Azért dolgoznak, hogy senki se térhessen el ettől a szerződéstől, amely a tagállamokból indul ki. "Mi ezt a gondolatot őrizzük" - fogalmazott.

A szerződés szerint az EU alapját a minden országot megillető kölcsönös tisztelet és együttműködés szellemére kell építeni - mondta Orbán Viktor.

Ami ma az unióban Lengyelországgal kapcsolatban zajlik, az nem egyszerűen politikai hiba, hanem alapvetően tiszteletlenség. Holott Lengyelországgal a tisztelet hangján kellene beszélni, ahogy azt az EU alapszerződése is előírja - szögezte le. Orbán Viktor közölte: meghallgatta Beata Szydlo érvelését, és azt állapította meg, hogy alaptalanok a Lengyelországgal szembeni jogállami kritikák.

Magyarország nem tartja helyesnek, ha bármely tagállammal szemben alaptalan jogállami kritikát fogalmaznak meg, ezt az unió nem engedheti meg magának - hangoztatta.

Helyes a közös út

A lengyel és a magyar kormány által választott út az illegális bevándorlás kezelésében helyesnek bizonyult - hangsúlyozta Beata Szydlo lengyel kormányfő  Orbán Viktorral közös sajtóértekezletén. A kvótaügyben hozott, illetve a jövőben várható európai bírósági döntésekre vonatkozóan elmondta: "Tudomásul vesszük az európai bíróságok döntéseit, a fő szempont azonban az állampolgáraink biztonsága kell, hogy legyen".

Varsó és Budapest támogatja az Európai Unió (EU) azon lépéseit, "amelyek a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országokat segítik, valamint a migráció okainak legyőzését célozzák" - erősítette meg Szydlo.

Beszámolt arról is, hogy az EU ügyeiről tárgyalva megerősítették a közös álláspontot a kiküldött munkavállalók témájában. Felidézte: ez ügyben a V4 közös állásfoglalást dolgozott ki. "Számítunk a térségünk vállalkozóinak érdekeit figyelembe vevő kompromisszumos megoldásokra" - húzta alá, kiemelve a fuvarozókra vonatkozó "külön megoldások" fontosságát.

"Térségünk fuvarozói nem eshetnek áldozatul a bevezetendő változásoknak" - jelentette ki. Szydlo szerint azonos a Brexittel kapcsolatos lengyel és a magyar álláspont, a 2020-2026-os uniós költségvetésre, valamint a közös uniós piacra vonatkozóan is.

Címlapkép: AFP photo/Jhon Thyes