EUR
309.02
USD
275.18
BUX
27988.68 1.86%
OTP
7319 2.39%

Orbán kitalálta - az NGM már szabotálja

A kormány 2015 és 2017 között az államháztartási kiadások 550 milliárd forintos csökkentésével számol. Az elmúlt napokban azonban a "semmiből" előkerülő nullás költségvetés – további 600-700 kiigazítást tenne szükségessé. Ekkora kiigazításra sem ok, sem lehetőség nincs.
Papp Zsolt, 2016. február 19. péntek, 07:23

A kormány jelentős költekezésbe kezdett 2015 utolsó napjaiban, több tízmilliárd forintot lapátoltak ki a költségvetésből többször látszólag értelmetlen célokra; volt olyan kormányhatározat, amely önmagában 70 milliárd forint pluszkiadásról rendelkezett. Az év végi nagy költekezésben akár 100 milliárd forinttal is növelhette a kormány a tavalyi hiányt - mindezt tehette azért is, hogy a deficit nehogy túl alacsony legyen, hiszen nem biztos, hogy ugyanezt a mutatványt meg tudják/akarják ismételni 2016 végén is, az pedig nem mutatna jól, ha 2015-ről 2016-ra nőne az államháztartás hiánya.

Ehhez képest mintegy derült égből villámcsapásként érkezett az a miniszterelnöki kijelentés január 22-én, hogy 2017-re akár nullszaldós büdzsén hozzanak össze - így is gyorsítva az államadósság csökkentését. A kormányfői ukázt megértve Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már kész tényként jelentette be a héten, hogy a tárca dolgozik azon, hogy 2017-es költségvetést nulla hiánnyal tervezzék meg.

Valami majd nulla lesz

A miniszteri bejelentéssel párhuzamosan, már már meg is kezdődött a maszatolás az alatt, hogy mit értenek az NGM-ben nullás költségvetésen. Banai Péter Benő, a szaktárca költségvetési államtitkára az állami tévében azt fejtegette csütörtökön hogy az elsődleges egyenleget, vagyis kamatkiadások nélküli egyenleget az elmúlt években nemhogy nullszaldó, hanem a többlet jellemezte. Ha tehát nem lenne az államadósság akkor a költségvetés már most is többletben lenne - fejtette ki az NGM államtitkára.


 

"Egyensúlyos költségvetés irányába történő elmozdulás"

Valójában a magyar állami költségvetésnek - a hagyományosan magas államadósság miatt - az elmúlt 20-25 évben pozitív volt az elsődleges egyenlege: ha az éves kamatkiadások 1000-1200 milliárd forintra rúgnak és a hiány 600-1000 milliárd között van, akkor csak pozitív lehet a kamatkiadások nélkül számított (elsődleges) egyenleg.

Ráadásul a maastricthi szabályok szerint a államháztartási deficit nem lehet magasabb a GDP 3 százalékánál - ez jelenleg mintegy 1000 milliárd forint -, ezzel szemben áll az évi 1100-1200 milliárdos kamatkiadás - magyarán 100-200 milliárdos elsődleges többletet kell tető alá hozni. Míg az államtitkár csak "maszatolt", az NGM hivatalosan már megkezdte föllazítani az orbáni tervet: a bonyolult körmondat lényege "a nemzetgazdasági tárca jelenleg azon dolgozik, hogy a 2017-es költségvetési javaslat összeállításakor fontos szempontként az egyensúlyos költségvetés irányába történő elmozdulás érvényesüljön" - válaszolták a Portfolio részleteket firtató kérdésére.

Forrás: Konvergencia Program 2015 április

Lázár János kancelláriaminiszter tovább maszatolt a képen: az ő értelmezése szerint az államháztartás "működési egyenlegét" kell nullszaldóssá tenni, amelybe ő nem számítaná be a beruházásokat. A dolog szépséghibája, hogy ilyen mérleg nem létezik az államháztartásban - persze egy jó könyvelő gyorsan előállít majd ilyet: egyes kiadásokat beír az excellbe, másokat nem és máris kész lesz a nullás költségvetés. Messzire nem kell menni: az önkormányzatok évente készítenek működési és beruházási mérleget - vagyis csak a könyvelőprogramot kell kölcsönkérni egy polgármesteri hivataltól.

A konvergenciaprogramban még mással terveztek

A kiszámítható gazdasági tervezés alapja a hosszú távú költségvetési tervek készítése lenne - ám az NGM évek óta nem készíti el a költségvetés hároméves kitekintését csak egy mérlegtervezetet csatolt a költségvetési törvényhez - ebből kell kisakkozni, hogy mik is a kormány középtávú költségvetési elképzelései. Így az utolsó hivatalos dokumentum a tavaly nyár elején elfogadott 2016-os költségvetés, valamint a konvergenciaprogram.

Az utóbbi idénre 2 százalékos GDP_arányos államháztartási deficittel számolt, ami 2017-re a GDP 1,7 százalékra csökkenne, sőt még a tervezési horizont végén is 1,5 százalék fölé teszi a célt. A 2016-os költségvetés 2019-ig előretekintő mérlege 2017-re 630,4 milliárd forintos deficitet, 2019-ben pedig 621,2 milliárdos hiányt célzott meg, úgy hogy eközben államháztartás kiadásai 2015-ös 10 604 milliárd forintról 10 067 milliárd forintra csökkennek - vagyis 537 milliárd forintos kiadáscsökkentéssel számolnak az alappályán - e felett lenne értendő a hiánycsökkentés.

És akkor mi lesz az adócsökkentéssel?

Az elfogadott büdzsé idénre 761,6 milliárd forintos hiányt engedélyezne - ezt a miniszterelnök nullára, az NGM inkább nulla közelébe szeretné levinni - ami ugyanekkora megszorítást és vagy adóbevétel-emelést jelent. Most épp a nullás költségvetés van a kormányzati kommunikáció homlokterében, hogy így befolyásolva a nemzetközi hitelminősítőket. Alig három hónappal ezelőtt azonban még a miniszterelnök személyi jövedelemadó csökkentésről és az egy számjegyű szja-val kapcsolatos terveit osztottak meg a szokásos pénteki rádiószózatában.

Az államházatartás kiadásai
Napi.hu

Csak ez a belengetett szja-csökkentés 700 milliárdos mínuszt jelentene: hisz a 15 százalékos szja mellett 1708 milliárd forint folyik be - egy statikus adómodellben 9 százalékkal számolva 1025 milliárd forintos bevételt jelentene - most nem számolva az inflációval és a bérek emelkedésével, illetve a növekvő családi kedvezményekkel. (Más kérdés, hogy a magyar adórendszerben nem a magas szja-terhelés, hanem a tb-járulékok növelik meg a munkaerő költségét és az adóéket -  szerk.) Ugyanebből kiszámítható, hogy ha a hiányzó 700 milliárdot adóemelésből szeretnék előteremteni, akkor mintegy 6 százalékponttal emelni kellene például az szja kulcsát, vagy ugyanennyivel az amúgy is világrekorder 27 százalékos áfa-kulcsot. Míg az előbbi politikai, az utóbbi pénzügyi-gazdasági "öngyilkosság" lenne.

A kiadási oldalon kell keresni a pénzt

Amennyiben egy picit is komolyan vesszük a nullás költségvetés, akkor a beígért adócsökkentést el lehet felejteni. A kormány a napokban véglegesített a családi otthonteremtési kedvezménye (csok) a Költségvetési Felelősségi Intézet (KFI) számításai szerint 2017-ben plusz 67, 2019-ben már plusz 101 milliárdos éves plusz kiadást generál, erre is még fedezetet kell teremteni. (A kormány nem készített hatásvizsgálatokat a csók-rendelethez.) A kormány a már nyilvánosságra hozott terveiben 2015 és 2017 között az alapján 600 milliárd forintos kiadáscsökkentéssel számol, ezen felül lenne szükség a hasonló mértékű hiány ellentüntetésre, így a megszorítás mértéke meghaladná a 1000 milliárd forintot - mindezt másfél éven belül.

Az államháztartás konszolidált funkcionális kiadásai (milliárd forint)
20152016Változás (milliárd Ft)Változás (%)
Állami működési funkció2693,02943,7250,79,3
Jóléti funkció9006,29052,446,20,5
Gazdasági funkció3041,12671,1-370,0-12,2
Államadósság-kezelés1140,01079,6-60,4-5,3
Egyéb tételek156,1237,681,652,3
Összes kiadás16036,415984,0-52,4-0,3
Forrás: költségvetés, NGM

 

A költségvetési mérleg 2017-re a szociális kiadásokban ki mértékű kiadáscsökkentéssel számol 30-40 milliárd forint mértékben, míg az adósságszolgálati kiadásoknál további 70 milliárd forintos csökkenésével számol - igaz ennél nagyobb megtakarítás lehet itt elérni.

Drasztikusan nőnek viszont az állami vagyonnal való kiadások: a 2015-ös évi 215 milliárd forinttal szemben 2017-ben már 262, ám 2019-ben 680 milliárd forinttal számolnak - itt lehetne a kiadásokat mérsékelni. A kormány azzal számol, hogy 2017-re mintegy 140 milliárd forintnyi mozgástere lesz - legalábbis ekkora növekményt állítottak be a költségvetés céltartalékában és az "adócsökkentési és fejlesztési alapban". Ezt az alapot a 2016-os költségvetésben kreálták, valódi tartalommal nem bír - idén nem is szerepel benne pénz, az automatikus feltöltése 2017-ben kezdődne, 50 milliárd forinttal. Ezt a 140 milliárdot levonva is marad mintegy 500-600 milliárdos kiigazítási kényszer, amely az egyik évről a másikra nem menedzselhető növekedési áldozatok nélkül.

A 2016-os költségvetés nagyberuházásai (milliárd forint)
Pannon Park (Budapesti Állatkert)5,0
Nemzeti Hauszmann terv (Budai vár felújítása)3,4
Szilvásváradi lovasközpont2,8
Budapesti Bozsik Stadion2,9
Puskás Stadion35,9
Székesfehérvár - stadion4,3
Felsőoktatási beruházások5,3
16 kiemelt sportág létesítményberuházása4,0
Sportegyesületek létesítményei3,7
MOME Campus2,3
Győri Evangélikus Egyház3,2
Állami Operaház - Eiffel Bázis4,0
Liget Budapest19,1
Fővárosi Nagycirkusz3,5
Debreceni református oktatási beruházások2,4
MNV ingatlanberuházásai11,8
Budapest konferencia központ1,8
Gül Baba türbéje1,4
Nemzeti lovarda1,5
Rubik kocka központ0,5
Összes költés a Beruházási Alapból121,7
FINA Úszó Vb27,7
Kiemelt közúti projektek160,0
Összesen306,37
Forrás: 2016-os költségvetési tervek, NGM

Ésszerű döntésekkel lehetne csökkenteni a hiányt, ám épp ezek azok a területek - sporttámogatások, társasági-adókedvezmények megszüntetése, presztízsberuházások (a miniszterelnökség és egyes minisztériumok várba költözése stadionprogram) úszó világbajnokság, olimpia rendezés, Paks-2) - amelyek a kormány politikájának sarkalatos pontjai.

Mindeközben az oktatás az egészségügy finanszírozása drasztikusan leromlott, a honvédelem kiadásai - romló biztonsági környezetben - több évtizedes mélyponton vannak. Így a kormányfő nehéz gazdaságpolitikai kihívás elé állította a kormányát ugyanis a nullás költségvetés kell összegeztetni a társadalmi elvárásokkal, miközben fél szemmel figyelemmel kell lennie már a 2018-as választásokra.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix, 2016.02.23 10:52

@Bulemia:

A gazdáid.
De hát te kérdezed tőlem, hogy kik a gazdáid? Kérdezd meg tőlük te, hogy kik ők! Amikor viszik a gépelni valót!
Ne legyél mán' akaratgyenge...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2016.02.23 09:52

@krix:

Akaratgyenge vagyok? Akár...

De mit tesznek elém? És kik?

A tuggyukkik?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix, 2016.02.23 09:46

@Bulemia:

Te is akaratgyenge vagy: azt gépeled be, amit eléd tesznek.
(Kérdezd már meg a gazdáidat, mi kapcsán jutott eszükbe Szálin elvtárs?)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nitro, 2016.02.23 09:24

@rw2: "Zavart érzel az erőben? Valami nem passzol?
Szép is az, amikor az ember saját akoljának szokásjogaiból indul ki és vetíti rá olyanokra, akik nem tartoznak az akolhoz."
A libsiakolban 2010-ben kinyitottuk az ablakokat és ajtókat hogy friss levegő áramolhasson be, és egyelőre jó ez így.
A fideszakol két híre, amire büszke lehetsz :
- 2016.02.22 Képviselő marad a gyilkossággal gyanúsított fideszes.
- 2016.02.23 Botrány a nemzeti választási irodánál.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2016.02.19 20:41

@krix:
egyszerűbb elosztogatva szavazatokat szerezni, mint törlesztve hitelességet építeni. ez bokros óta tudjuk, hogy így van, bokros nem engedte elosztogatni az mszp-nek a felgyorsult infláció miatti extra adóbevételt, hanem azt a törlesztésre költötték. ez volt a precedens.

a megoldás az lehetne, hogy a politikai elit meghatározza, hogy milyen prioritások mentén akarják a magyar gazdaságot felépíteni, teszem azt hiány nélküli költségvetés, majd mindketten elkezdenek emellett kampányolni, hogy átnyomják a köztudatba, hogy az adósságleépítés az jó. később pedig nem fognak tudnak elcsábulni, mert azonnali arcvesztéssel társulna.

valami megint hiányzik a képletből... mintha a pártok nem tudnának még alap dolgokról sem megegyezni, nemcsak saját magukért, de az országért sem. a közös hajóban, az egyik húzza a lapátot, a másik meg egyfolytában lyukakat fúr, 2 percenként bedobálja a vasmacsekot a vízbe, elvágja a vitorla köteleit. amikor már végleg nem megy a hajó, akkor helyet cserélnek, és folytatják ugyanazt pepitában...

azt hiszem ezeknek a kommunista időkben szocializálódott pártokkal már sosem mentek semmire, rég szavatosságát veszítette már az összes rendszerváltó párt...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .