Orbán: Közép-Európa lesz az európai növekedés motorja

Orbán Viktor szerint a következő években Közép-Európában lesz az európai gazdasági növekedés motorja. Magyarországon stabil a politikai rendszer, stabil a pénzrendszer, a bankrendszer, stabil a költségvetés, száguld az export, vagyis minden feltétel adott, hogy stabil hídfőállás legyen az európai uniós piac iránt érdeklődő, EU-n kívüli üzletemberek, így az azeri üzletemberek számára is - mondta a kormányfő.
MTI-Eco, 2014. november 11. kedd, 15:09

Csak azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek világosan kifejezik és érvényesítik az érdekeiket - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten a magyar-azeri üzleti fórum megnyitóján. A kormányfő kifejtette, Európában sokáig úgy gondolták, hogy az intézmények majd elvezetik a közösséget, és mint egy modern autó, szinte maguktól célba érnek. A gazdasági válságban azonban kiderült, hogy ez nem így van, "sofőrökre, vezetőkre van szükség" - mondta.

Kijelentette, szerencsések azok az országok, amelyeknek olyan a politikai rendszerük - akár elnöki rendszer, akár parlamentáris -, amely egyértelmű politikai vezetést ad az adott közösségnek. A különbözőségek ellenére Azerbajdzsánban és Magyarországban közös, hogy mindkettő világos stratégia mentén irányított, vezetett, helyes irányba fordított ország - tette hozzá.

Ne viccelődjünk!

Közös az is, hogy Magyarország és Azerbajdzsán egyaránt tiszteli a hagyományos értékeket - jelentette ki. Olyan országok, amelyek "nem engednek a kísértésnek, és azt mondják, nem lehet mindenből viccet csinálni; a családból nem lehet viccet csinálni, és nem lehet kiforgatni. A nemzetekkel nem lehet viccelődni meg szórakozni. A büszkeség fontos dolog, ezért minden nemzetnek meg kell adni a tiszteletet, ami kijár" - mondta Orbán.

Orbán Viktor megjegyezte, rossz az a kérdésfeltevés, hogy Magyarország kihez csatlakozzon. Saját nemzeti érdekeinket követjük - szögezte le. A miniszterelnök megismételte, a következő években Közép-Európában lesz az európai gazdasági növekedés motorja. Magyarországon stabil a politikai rendszer, stabil a pénzrendszer, a bankrendszer, stabil a költségvetés, száguld az export, vagyis minden feltétel adott, hogy stabil hídfőállás legyen az európai uniós piac iránt érdeklődő, EU-n kívüli üzletemberek, így az azeri üzletemberek számára is - szögezte le.

A kormányfő megjegyezte, hogy az energiaipar a magyar-azeri együttműködés kiemelt területe lesz.

A magyar példa lesz az alap

Ilham Aliyev azeri elnök megnyitó beszédében méltatta Magyarországot, amiért a nemzeti érdekeit védi, a függetlenség és a szuverenitás politikáját folytatja. Az államfő kijelentette: a Magyarországgal mint EU-tagországgal kötött stratégiai partnerség megteremti az alapjait egy majdani hasonló, EU-azeri stratégiai megállapodásnak.

Aliyev elmondta: a rendkívül szilárd magyar-azeri politikai viszony megteremti a lehetőséget ahhoz, hogy elmélyítsék az üzleti együttműködést a két ország között. Ez a környezet megfelelő ahhoz, hogy magyar vállalatok bekapcsolódjanak számos fejlesztési projektbe Azerbajdzsánban. Az azeri elnök ezek között említette a déli gázfolyosó kiépítését, amely egy 45 milliárd dolláros projekt, valamint az Ázsiát Európával összekötő vasútvonal kiépítését, amely a tervek szerint 2015-ben kezdődik.

Az együttműködés további lehetséges területei közül kiemelte a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás és az információtechnológia területét. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezte, Azerbajdzsán nemrégiben indította el első távközlési műholdját, és hamarosan két további ilyen eszközt indít.

Ilham Aliyev elmondta, Azerbajdzsán igyekszik csökkenteni függőségét a kőolaj- és a földgázexporttól.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Zodiakus, 2014.11.13 00:27

Orbán: Közép-Európa lesz az európai növekedés motorja
-Jaj!!!Ez nem jó!Mikor ilyeneket hallok,jön az újabb adó,a forint leértékelés,gazdasági zsugorodás.Ne akarjunk mi motort játszani,üljünk nyugodtan az autóban,és haladjunk már jó irányba!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2014.11.12 20:31

Tőkehiány nélkül a KKV szektor olyan, mint a közmunka , csak veszteséget termel, még komoly tőkével is esélyes, hogy a komoly tőke elvész. Aki ipart akr fejleszteni, látnia kell, hogy hol lehet egyáltalán labdába rugni. Lehet, ha pl. hazai EU-s fejlesztésbe, mint autóbusz stb. hazai buszokat szerelni, de exportra termelni szinte lehetetlen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2014.11.12 19:34

A sokat emlegetett KKV szektor egy nagy nulla önmagában. A nagy internacianális vállalataok húzzák az országot és nem a KKV szektor. Az legfeljebb kitölti a réseket, és kiszolgálja a nagyokat. Persze vannak szolgáltatások is, mint a fodrász, virágárus, és egyebek, de ez meg tényleg akkor működik ha a nagyok tömegeket fizetnek jól-
Tessék körülnézni az országban, ahol nem települtek nagy multi termelő cégek haldoklik a KKV szektor is, a nők nem mennek fodrászhoz a férfiak nem vesznek virágot. Ahol ennek az ellenkezője igaz, van munka viszonylag jól keresnek ott minden működik. Ilyen Budapest és környéke meg a Győr és tőle nyugatra az osztrák határ melléke.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2014.11.12 18:50

@tever kneif: " Cikk: Közép-Európa lesz az európai növekedés motorja
A MAGYAR ÁLLAM SOKAT TESZ EZÉRT A KKV-FEJLESZTÉSI PROGRAMMAL.
Itt a nagy lehetőség, megragadni az alkalmat."

Megnyugszik a beteg, mert különben jön a szuri!

Itt mindenki addig fejleszt, míg a lóvét felmarkolja. Aztán külső körülményekre hivatkozva bezár a bolt. Eddig is így volt, most is így lesz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kovnos, 2014.11.12 17:52

Beteg ország, beteg nemzet, beteg kormány beteg vezetője.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html