A bérek minden évben nőnek, a munkanélküliség folyamatosan csökken, és "mindezt nem hitelből értük el", sőt az ország visszafizette az IMF-EU-kölcsönt - közölte a kormányfő, megemlítve továbbá az adók csökkenését és a nyugdíjak értékének emelését.

Kiemelte azt is, hogy az Európai Unió statisztikái szerint 2013-2014-ben 600 ezerrel csökkent a szegények száma Magyarországon.

A kormányfő az interjúban arról beszélt, hogy a Schengen 2.0 akciótervet azért kellett közzétenni, mert Brüsszel előállt egy képtelen javaslattal, amely szerint Európa népesedési és gazdasági problémáit minél több migráns beengedésével kell megoldani.

Ez egybeesik a volt szocialista kormányok migrációs politikájának most nyilvánosságra került dokumentumával - mondta.
Brüsszel és a magyar baloldal között teljes összhang van: be akarnak hozni sokmillió embert Európába - jelentette ki Orbán Viktor.

"Az előző szocialista kormányok ilyen programjában az szerepelt, hogy az ország egytizede belátható időn belül külföldiekből fog állni" - mondta Orbán Viktor, aki szerint "ez egy agyrém". Tehát "nemcsak Brüsszelt kell megállítanunk (...), hanem Brüsszel magyar szövetségeseit, a magyar baloldalt is" - fogalmazott a miniszterelnök.