Talán meglepő, ám a magyarországi választások előtt hat héttel a jobboldali Orbán Viktor miniszterelnök három kihívójának képe a domináns látvány a magyarországi utcákon - állapítja meg az USA-ban élő kínaiak által alapított NTD Television internetes portálján. Orbán Magyarországán azonban a dolgok sokszor nem azok, aminek látszanak. Közelebbről megnézve kiderül, hogy a balközép politikusok azonosító kártyát tartva maguk előtt bűnbánóan állnak egy rendőrségi sorakozón.

Szóval a plakátok a kormányt támogató hirdetések, amelyek szerint az ország előző két miniszterelnöke és a baloldali összefogás kormányfőjelöltje nem érdemelnek még egy esélyt. Az követően, hogy Fidesz 2010-ben kétharmados többséget szerzett, a közvélemény-kutatások szerint Orbán jó úton halad afelé, hogy még egy ciklusra bizalmat kapjon az április 6-ai szavazáson.

Már győzött is

Látható, hogy a plakátháborút már megnyerte - állapítja meg az NTD, amit egy vidéki túra tapasztalataival igazol. Idézi a francia AFP hírügynökség adatát: a Budapest és a Csepel-sziget déli végében lévő Lórév közötti 60 kilométeres út mellett 81 kormánypárti és 14 ellenzéki plakátot számoltak meg. Orbán bírálói szerint ez csak egyik jele annak, hogy a kormányfő a saját érdekeinek megfelelően megváltoztatta a választási rendszert.

A korábbi szavazásokon a résztvevők szinte bárhová kitehették plakátjaikat, míg most csupán az erre rendelkezésre álló helyeket vehetik igénybe. Ezek azonban az ellenzék szerint a Fideszhez közeli vállalkozók kezében vannak. Szigetvári Viktor, az Együtt-PM egyik vezetője úgy fogalmazott az AFP-nek, hogy a hirdetőhelyek 55-60 százaléka a Fideszhez közel álló oligarchák kezében van.

Megkerüli

Emellett Orbán megkerülheti a politikai pártok kiadásaira vonatkozó korlátozásokat, mivel támaszkodhat a formálisan független Civil Összefogás Fórumra (CÖF), amely a bírálók szerint valójában igen közel áll a kormányhoz. Az cikk elején említett plakátokat, amelyek a hirdetőhelyek mellett épültek faláról és a villamosok oldaláról is visszaköszönnek, a CÖF rendelte meg.

Megfigyelők szerint ugyanakkor az ellenzék sem tett meg mindent azért, hogy jobb helyzetbe hozza magát. A három legnagyobb baloldali párt csak a múlt hónapban egyezett meg egymással és csak február harmadik hetében kezdte el saját plakátkampányát. Senki sem tartja vissza az ellenzéket attól, hogy élénkebben kampányoljon más csatornákon - mondja Krekó Péter, a Political Capital tanácsadó cég elemzője. Ez alatt például a háztól házig terjedő kampányra és a közösségi média felhasználására gondol.

Muszklimutogatás

A NTD ezután ismerteti a tévék helyzetét - a köztévé állami ellenőrzésétől a kereskedelmi tévék távol maradásáig a kampánytól - és felteszi a kérdést, vajon hogyan hat ez majd a választókra? Tóth Csaba, a Republikon Intézet elemzője szerint a mindent elárasztó Orbán-párti plakátáradat a Fidesz legyőzhetetlenségének imázsát hivatott szolgálni, ám talán nem képes arra, hogy véleményük megválasztására késztesse az embereket.

Nem vagyok egy nagy Orbán-rajongó és nem igazán érdekelnek a plakátok - idézi az AFP a 41 éves Kondorosi Gábor lórévi vállalkozót. De ami engem illet, a dolgok jobban mennek. Azt hiszem, az ország jó úton halad.