Sokan nem a háború vagy az üldöztetés elől menekülnek, hanem egy jobb élet reményében indulnak útnak Európa felé. Egyre nő azoknak a bevándorlóknak a száma, akik nem háborús övezetből jönnek, és korlátlan az utánpótlás - közölte sajtótájékoztatóján a magyar kormányfő, aki az európai migrációs válságról tárgyalt délután Jean-Claude Juncker bizottsági elnökkel és találkozott Joseph Daullal, az Európai Néppárt elnökével találkozott; a délelőtt folyamán pedig Martin Schulz erurópai parlamenti és Donald Tusk európai tanácsi elnökkel tárgyalt.

Orbán Viktor szerint nyilvánvalóvá kell tenni, hogy nem érdemes a jobb élet reményében elindulni Európába. Ha az ide érkező illegális bevándorlók nem háborús övezetből jönnek, akkor nem fogják megkapni a lehetőséget, hogy az öreg kontinensen találjanak otthonra.

A kormányfő elmondta: azért utazott Brüsszelbe, hogy az unió vezetőit tájékoztassa a Magyarországon szeptember 15-étől létrejövő új jogi és határrendészeti rendszerről. "Szeptember 15-étől teljes rendőri és katonai jelenlét mellett zajlik majd a határvédelem" - szögezte le a kormányfő. A szabályok elfogadása után Magyarország tájékoztató kampányt indít a tranzit- és kiinduló országokban is, hogy nem érdemes vállalni a kockázatot, embercsempészeknek fizetni, mert Magyarországon keresztül nem lehet illegálisan bejutni az Európai Unióba.

Kitért arra is, hogy Magyarországnak olyan uniós szabályokat kell betartania, amelyek azt rögzítik, hogy a tagállamoknak saját hatáskörben kell megoldaniuk a határ védelmét, a schengeni szabályok szerint az államhatárt csak a megadott helyen és időben lehet átlépni, és ezt Magyarország próbálja is betartatni, de nem mindig sikerül, menekültek ezrei tömegével lépik át illegálisan a zöldhatárt.

Orbán blöffnek nevezte a Die Welt című német lap információját arról, hogy az Európai Bizottság 54 ezer menekültet telepítene át Magyarországról az Európai Unió más tagállamaiba. A kormányfő szerint brüsszeli tárgyalásain erre vonatkozóan semmilyen szám nem hangzott el.

"Ez így nem mehet tovább, ennek véget kell vetni" - nyomatékosította a miniszterelnök, hozzátéve, hogy lehetnek kétségek, hogy az új intézkedések eredményesek lesznek-e, de cselekedni kell, és ezek szerinte esélyt teremtenek, hogy Magyarországon javuljon a helyzet.

A kormányfő beszámolt arról, hogy Martin Schulzot, Jean-Claude Junckert és Donald Tuskot is megkérdezte, hogy van-e jobb ötletük a szerb határon épített kerítésnél, és mindhárman azt mondták, hogy nincs, de nem tetszik nekik ez a megoldás. "Mondtam, hogy mi is így vagyunk ezzel" - tette hozzá. Orbán Viktor elmondta: az uniótól azt várja, hogy ne akadályozzák Magyarországot kötelezettsége teljesítése közben, ne támadják, miközben a határait védi.

Helyre kell állítani Európa külső határainak védelmét

Helyre kell állítani Európa külső határainak védelmét - hangsúlyozta Orbán Viktor. Az Európát sújtó menekültválsággal kapcsolatban a kontinens külső határainak védelmét elsődleges kötelezettségnek nevezte. Ez mindennek az alapja - fogalmazott Orbán, utalva arra, hogy minden más intézkedésről - beleértve az esetleges kvótákat is - csak később lehet beszélni. Ezért Magyarország meggyőződése, hogy a fizikai határvédelemmel, azaz a kerítés megépítésével nem boldogan ugyan, de helyesen jár el - tette hozzá a miniszterelnök.

Schengen forog kockán

Az Európát sújtó menekültválság következtében a schengeni megállapodás, az Európán belüli szabad mozgás forog kockán. Schengent meg kell védeni - hangsúlyozta a miniszterelnök, utalva arra, hogy annak esetleges kudarca ellentétes lenne az európai és a magyar érdekekkel, az európai értékekkel. A miniszterelnök hasonlóan fontosnak nevezte a dublini egyezmény betartását is. Mindennek kikényszerítése a magyar állam kötelessége - fogalmazott Orbán.

A kvótarendszer illúzió?

Illúziónak nevezte Orbán az illegális bevándorlók tagállamok közötti "elosztására" az Európai Bizottság által javasolt kvótarendszert. Közölte: azt mindenki meghívásnak venné, és azt közvetítené az Európába indulók számára, hogy be tudnak jönni a kontinensre. A magyar kormányfő erkölcsileg nehéz kérdésnek nevezte a kvótarendszert: a kvótarendszer nem megoldás, és ezt még azok a vezetők is tudják, akik ezt javasolják. A megoldást a határok védelme jelenti, amely minden ország kötelessége - jelentette ki Orbán Viktor.

Mint hangsúlyozta, arról már senki nem beszél, hogy a kvótarendszer bevezetése nyomán majd kevesebben fognak jönni, és az is kérdéses, hogy miután szétosztották a menekülteket, miként lehet kikényszeríteni azt, hogy az adott tagállamban maradjanak.

Európának vége, ha minden illegális bevándorlót beenged?

Európa végét jelenti, ha minden illegális bevándorlót beenged - jelentette ki Orbán Viktor. Keresztény kötelesség, hogy ne keltsünk beválthatatlan reményeket. Világossá kell tenni, hogy olyan országokból, ahol nincs háború, nem tudjuk befogadni az érkezőket - közölte a kormányfő. Hozzátette, eljön az idő, amikor tízmilliók fognak megjelenni Európa határain, ha az európai vezetők továbbra is azt az üzenetet küldik, hogy a kontinens országai készen állnak arra, hogy mindenkit befogadjanak.

A Budapesten lévő menedékkérők esetében a miniszterelnök elmondta, hogy miután az a hír terjedt el, hogy Németország minden szírt befogad, a magukat szírnek vallók nem voltak hajlandóak regisztrálni, és a magyarországi táborokba menni, ahol kapnának szállást, pénzt, ételt, innivalót. Orbán szerint a probléma azokkal van, akik nem hajlandóak regisztrálni, mert nekik az állam nem, csak a civilek tudnak segíteni, akik nagy és értékes munkát végeznek, és ezért köszönet jár nekik.

Ha Németország valóban meghívja őket, adjon nekik vízumot, amellyel a magyar hatóságok kiengedhetik őket, de vízum és regisztráció nélkül ezt nem tehetik meg - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy Magyarország korábban kötelezte a menedékkérőket, hogy a kijelölt helyen tartózkodjanak, de ezt egy uniós kötelezettségszegési eljárás miatt meg kellett szüntetnie, így a hatóságok nem tudják és nem is tudhatják, hogy a menedékkérők a regisztrációt követően hol vannak.