Szokatlan és újszerű helyzetben találta magát a magyar parlament - fogalmazott Orbán. A kormányzat annyit tudott válaszolni a képviselőknek, hogy keresi, van-e vajon összefüggés a folyamatban lévő, az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodások és a mostani amerikai akcióterv között.

Senki nem örül Magyarországon annak, hogy az országot műveleti területté nyilvánították húszegynéhány másik országgal együtt - tette hozzá a magyar kormányfő a Kelet-Közép-Európa-Kína csúcstalálkozót megelőzően Belgrádban. Nincsen rendjén, hogy "nyilvános előadásokból kell tudomást szereznie kormányoknak arról, hogy akcióterveket hajtanak végre nemzetközi pénzből oly módon, hogy nyomás alá próbálják helyezni ezeket a kormányokat a saját országuk területén szervezett civil társadalmi akciókkal" - részletezte Orbán Viktor.

Leszögezte, hogy az együttműködésnek megvannak a lehetőségei. "Ha valaki együtt akar működni Magyarország vagy Közép-Európa bármely kormányával bármely jó cél érdekében, akkor mi arra nyitottak vagyunk, nem kell bennünket nyomás alá helyezni, nem kell pénzt elkölteni a hátunk mögött, nem kell ellenünk szervezni semmit, hiszen mi a józan ész talaján állunk, és minden jó cél érdekében mindenkivel szívesen működünk együtt" - magyarázta a kormányfő.

A magyar kormány szeretne minél hamarabb kiutat találni ebből a helyzetből. "Jobb, hogyha az emberek tudják, mi a helyzet, az a jó, ha tiszta vizet öntünk a pohárba" - fogalmazott, hozzátéve, hogy Magyarországon is inkább a sunyiság, a ravaszkodás, a diplomáciai ügyeskedés irritálja az embereket, "mert ha valaki akar tőlünk valamit, akkor mondja meg egyenesen, a magyar ember ehhez van szokva, ezt kedveli, szereti tudni, hogy tiszta a víz a pohárban".
Lezárásként hozzátette még, azért tartja fontosnak, hogy az Országgyűlés foglalkozzon a kérdéssel, hogy akit érdekel, az a magyar parlamenten keresztül nyomon tudja követni az eseményeket.