BUX
37575

Orbán teljes alkotmányos átszervezést, foglalkoztatottság-növelést ígér

Ha végig tudjuk vinni azt a programot, amelynek fontos eleme az Új Széchenyi Terv, Magyarország termelékenység szempontjából versenyképes lehet Kínával és Brazíliával is - ismételte meg korábbi álláspontját a miniszterelnök.

NAPI, 2011. január 14. péntek, 11:35

A jelenlegi 55 százalékos foglalkoztatottságot 60 százalékra, majd e fölé növelve nekünk kell Európában a legmagasabb foglalkoztatást bemutatni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Új Széchenyi Terv bemutatása kapcsán.Ahogyan a nemzetgazdasági miniszter szavaiból, úgy a kormányfő beszédéből sem derültek ki konkrétumok a program kapcsán, ám Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter már szolgált érdekes részletekkel.

2011 a megújulás éve - mondta Orbán Viktor miniszterelnök - most dől el, milyen lesz, a következő tíz évünk. Konfliktusok kellenek, a harcokat meg kell vívni, de együttműködésre, emberiességre, barátságra is szükség van - tette hozzá. Orbán szerint a korábbi pályázati rendszer egy disznóól volt, tele korrupcióval, átláthatatlansággal. Néhány disznóólat már volt szerencsém saját kezűleg kitakarítani, ezt a hodályt is sikerülni fog - mondta. Az első Széchenyi Terv tízéves évfordulója is elég apropó volna az ünneplésre, de a valódi apropó az, hogy elindítsuk az újat.

Orbán is megemlítette, hogy a pénzügyi összeomlás szélén állt az ország a kormányrúd átvétele után. Azok az emberek, akik úgy tüntetik fel a magyar nép akaratát, amely kétharmadot többségben csúcsosodott ki, mint veszélyforrást, a jövőnkkel játszanak. Ezt a többséget nem a szél fújta össze. Kilenc hónappal a kormányváltás után elindítunk egy olyan gazdasági tervet, ami egész Európa számára is példamutató lehet - fogalmazott.

A miniszterelnök is számba vette a kormány sikereit, így a családi adókedvezményt, a társasági adókulcs csökkentését, a kettős állampolgárságot, az állami pazarlás befejezését, amelynek egyik sarokköve a végkielégítés-adó. Az APEH és a VP összevonásával egyértelművé válik, hogy mindenkinek adót kell fizetnie. "Megmentettük a nyugdíjrendszert az összeomlástól, elkerülve ezzel a ukrajnai helyzet kialakulását. Mi a nemzetközi világot is tiszteljük, de a nemzetközi sajtó tele van olyannal, hogy mit nem lehet megtenni pénzügyi válság idején. Nem értjük, miért áll a baloldali gondolkodás középpontjában a megszorítás. Tény, hogy nem költhetünk, mint akarunk, hogy költséget kell csökkenteni, de ez nem megszorítás, hanem Magyarország újjászervezése."Ha végig tudjuk vinni azt a programot, amelynek fontos eleme az Új Széchenyi Terv, Magyarország termelékenység szempontjából versenyképes lehet Kínával és Brazíliával is - jelentette ki Orbán. A munkából nem lehet kimenekülni a tétlenségbe azt remélve, hogy az állam másoktól beszedett adókból szociális ellátást fizet majd - fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette: az út nem lesz könnyű, de az elmúlt 9 hónap reményt ad arra, hogy Magyarország teljes alkotmányos átszervezését egy év alatt végrehajtsák.