Szolgáltatások
Gazdaság
Vállalatok
Tőzsde
Adózás
Ingatlan
Mellékletek
Előfizetés
Napilap
2012. február 22., szerda 11:17   Inforádió

Óriási büntetésről szavaznak Brüsszelben - mi vár Magyarországra?

Az Európai Bizottság az Index értesülései szerint valamivel több mint 56 milliárd forintnyi kohéziós támogatás befagyasztását javasolja mai ülésén. A büntetés a 2013-as kötelezettségvállalásokra vonatkozna, de a magyar kormánynak bőven van még mozgástere megúszni a példátlan szankciót.

Szerdai ülésükön döntenek az EU biztosai arról, hogy javasolják-e a Magyarországnak járó kohéziós támogatások kifizetésének felfüggesztését. Szinte bizonyos, hogy ezt javasolni fogják, a kérdés inkább az, hogy mekkora összegről szól majd a javaslat.

Abban az Index bizottsági és magyar kormányzati forrásai is egyetértenek, hogy Budapestnek bőven van még ideje arra, hogy megússza a tényleges büntetést. Sok múlhat a 2013-as költségvetés tervein, illetve a kormány addigi intézkedésein is.

A brüsszeli szigor azonban így is erős, hiszen eddig még soha nem fordult elő, hogy ilyen büntetésről döntsenek egy tagállam ellen. Információink szerint a befagyasztásra javasolt összeg valamivel több lesz 56 milliárd forintnál. A teljes keret, amiből nyírhatnak, nagyjából ennek tízszerese.

Ősz óta érlelődik a büntetés

A szerdai döntés több korábbi EU-s határozat következménye, így szinte bizonyos, hogy a bizottság a büntetési javaslat mellett teszi majd le a garast. Az Európai Bizottság még tavaly ősszel öt tagállamot fenyegetett meg, hogy az úgynevezett túlzottdeficit-eljárásuk újabb, már szankcióval járó fázisba kerülhet, ha a kormányok nem dolgoznak ki meggyőző terveket a hiányuk csökkentésére.

Matolcsy György válaszlevelében vitatta a bizottság megállapításait. Ezzel első körben több másik megfenyegetett ország is így volt, a belgák például már ott tartottak, hogy akár 800 millió eurós büntetéssel is kinéz nekik idén év elejére. Végül azonban a többi négy tagállam mind korrigálta pénzügyi terveit, így a bizottság januárban úgy döntött, hogy leveszi a napirendről az ellenük hozandó szankciók lehetőségét. Az öt közül egyetlen tagállam ellen tartották fenn az eljárást: Magyarországgal szemben.

Ez azt jelentette, hogy a bizottság azt javasolta a pénzügyminiszterek tanácsának, hogy lépjen következő fázisba a túlzottdeficit-eljárás Magyarország esetében. Január 24-én az EU-s pénzügyminiszterek erre rábólintottak, és ezzel felszólították a bizottságot, hogy dolgozzon ki intézkedési tervet. Itt tart a történet most, vagyis erről a tervről dönt szerdán a bizottság.

Az már korábban nyilvánvaló volt, hogy a terv szankcióról, konkrétan pedig a 2013-as kohéziós alapok megkurtításáról is szól majd, illetve újabb gazdaságpolitikai ajánlásokat kap a magyar kormány. (A már folyamatban lévő kifizetéseket ez a büntetés nem érinti, csak az új kötelezettségvállalásokat, vagyis megkezdett beruházások nem állnak le, csak újak nem kezdődhetnek.)

Márciusra lehet jogerős

A bizottság szerdai döntése egy javaslat lesz, ami ismét visszakerül a pénzügyminiszteri tanácshoz, ahol minősített többséggel kell elfogadni ahhoz, hogy érvényes legyen. Mivel éppen 21-én, vagyis a bizottsági döntés előtt egy nappal tartották a februári pénzügyminiszteri találkozót (az úgynevezett Ecofint), ezért a magyar büntetésről szóló szavazás várhatóan a márciusi találkozón, március 13-án lehet esedékes. A bizottsághoz közel álló források szerint viszonylag kicsi az esély arra, hogy itt a pénzügyminiszterek ne bólintanának rá a bizottsági javaslatra, hiszen a felkérés a javaslat kidolgozására is simán átment a testületen januárban.

Ugyanakkor magyar diplomáciai ügyeket ismerő forrásaink szerint januárban a pénzügyminiszterek nem beszéltek konkrétan a szankciókról, csak hallgatólagos beleegyezésüket adták, hogy a bizottság tovább lépjen. A magyar kormány szerint nem kizárt, hogy lennének tagállamok, amelyek készek lennének útját állni a szankcióknak - leginkább azok, amelyek elég rosszul állnak a saját hiánycéljaikat illetően. Úgy tudjuk, hogy egy blokkoló kisebbség összehozásán ennek ellenére sem spekulál most a magyar diplomácia.

Akármi is lesz a döntés, marad még mozgástér. Bizottsági és magyar oldalon is erős a meggyőződés, hogy az Ecofin szankciókat jóváhagyó döntése sem jelenti feltétlenül azt, hogy 2013-ban bizonyosan milliárdokat vonnak el Magyarországtól.

Nem a büntetés a cél

A portálnak egy brüsszeli, a bizottsági döntéshozatalt ismerő forrása szerint "a bizottság célja nem a büntetés, hanem a 3 százalék alatti hiány kicsikarása". Vagyis Brüsszelben is úgy gondolják, hogy a büntetésről szóló döntés visszavonható, ha a magyar kormány meggyőző intézkedési tervet mutat be a spórolásra. Ezzel számol Budapest is. Egy magyar diplomáciai ügyekben bennfentes forrás szerint lényegében a 2013-as költségvetés számainak bemutatásakor dől majd el, hogy tényleg büntetnek-e. Forrásunk elég magabiztosan állította, hogy a magyar kormány nem számít arra, hogy a vége tényleg pénzelvonás lehet.

A bizottság úgy számol: még az is belefér, hogy az utolsó idei, decemberi Ecofin döntsön a visszavonásról, és ehhez a magyar kormánynak novemberig kellene a bizottságot meggyőznie arról, hogy a magyar költségvetési politika fenntartható, és hozza az előírt számokat. Ugyanis a büntetés visszavonásáról éppúgy a pénzügyminiszterek tanácsa dönthet a bizottság javaslatára, mint annak elrendeléséről.

Hozzászólok
justice, 2012. február 22., szerda 20:52

igazad van kissé bonyolultan fogalmaztam

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
braunsim, 2012. február 22., szerda 20:28

@justice:
De jó lenne, ha valamit értenék a leirásodból.

Moderációt kérek Válasz erre Előzmény

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
justice, 2012. február 22., szerda 20:23

egy gonolatsort kihagytam:aki rokkant azaz munkaképtelen az kapjon de aki csalt az fizesse vissza akár életfogytig is.azigy van jól pedig a kiadási gldal minimum 10% lefaragára értem,abig mac hasonlat pedig azt a szituációt szimbolizálja hogy az átlagember bére 22 év alatt nem hogy nőtt volna de csökkent a maginflációhoz mérten kb 20%-ot

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
justice, 2012. február 22., szerda 20:14

nEM OLYAN NAGY KATASZTRÓFA EZ amilyennek látszik.Aki dolgozik az valahogyan eléldegél(minden együttérzésem az önhibájukon kívül munkanélkülivé lett embereknek), de aki 20 év alatt nem tud valamennyire az öngodoskodás valamilyen szintjére eljutni az éhen fog halni.Az Eu és az imf is a kiadási oldalt kifogásolja és nem a bevételit.Itt sem fog ez másképp lenni minthogy aszociális kiadásokat faragják le lásd segély rokkantnyugdij stb.(aki tényleg rokkant az alig vagy sehogy nem tud dolgozni).És ez igy van jól mivel aki dolgozik igazából kevesebb big mac-et vesz a pénzéből mint 1990-ben.Szlovákia ezt meglépte és biza emberek emigráltak kanadába.Ez nálunk már nem jöhet létre mert kanada megszigorította letelepedést a "magyarországról kiüldőzőtt" emigránsoknak,Sőt ez is a mi hibánk lesz mert nálunk üldöztetés van. Egyszóval az agyam eldobom........

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Blama, 2012. február 22., szerda 19:21

@Drazsen: A Szijártó úr által megfogalmazott "érthetetlen" kifejezést ezárt tartom enyhe túlzásnak.

Moderációt kérek Válasz erre Előzmény

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Mind a 31 hozzászólás itt...
Ezt olvasta már?
11
22
33
44
55
hirdetés



Napi blog
  • A magyar GDP akár 2-3 százalékkal is csökkenhet, ha Görögország kihullik az euróövezetből. A jóslatok szerint nem leszünk egyedül, a következmények az uniót is sújtják majd – ha nem is ilyen mértékben.
    Az egy főre jutó ledolgozott órák száma jó 30%-kal több Amerikában, mint Európában. Merevebb európai munkaerőpiac, az Európában szokásos magasabb adók negatív hatása a munkaerő kínálatra? És miért a nők dolgoznak többet?
    „Harcosan”, „munkásan”, „küzdelmesen” – a legtöbb barátomtól, ismerősömtől ezt a választ kapom mostanában arra a kérdésemre: hogy van. Kevesebbért kell dolgozni többet.

Egymilliós luxuslakások a fővárosban

Bérlők híján a külföldi tulajdonosok szabadulnának pesti luxuslakásaiktól, így Pesten a kínálat dominál...

Elbocsátások jönnek a járási központokban?

A járások kialakításával a közigazgatás nem lesz sem jobb, sem hatékonyabb, sem gyorsabb.

Súlyos meglepetések várnak ránk

A világ elhibázott úton jár, a döntéshozók által erőltetett irányokba nem vezetnek utak, mert a folyamatokat...

Ki is fizeti a telefonadót? Selmeczi ...

Nem feltétlenül lesz olyan egyszerű szolgáltatót váltani, de a fogyasztói tudatosság akár erősödhet is.

Közeleg a nagy lehetőség

Sok jel utal rá, hamarosan talán véget érhet az április eleje óta tartó korrekció az amerikai részvénypiacon....
Árfolyamok
       
Partnereink

Mellékletek