BUX
38657

Óriási kártérítést kap a csaló bróker

A francia munkaügyi bíróság 455 ezer eurós kártérítés megfizetésére ítélte kedden a Société Générale bankot, amiért "valós és komoly ok" nélkül "sértő körülmények" között elbocsátotta azt a volt brókert, akit a pénzintézet 2008-as 4,9 milliárd eurós (1500 milliárd forintos) rekordveszteségéért felelősnek tart.

MTI, 2016. június 7. kedd, 17:03

Arnaud Chaulet, a bank ügyvédje "botrányosnak" nevezte a döntést. Emlékeztetett arra, hogy Jérome Kerviel maga is elismerte a felelősségét a veszteségben, amiért 2014-ben a semmítőszék három év letöltendő és további két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Százötven napi szabadságveszést követően a volt alkuszt rendőri felügyelet mellett helyezték szabadlábra. A 39 éves volt bróker azóta perújrafelvételt kért és egyelőre még vár az igazságszolgáltatás válaszára.

A banknál nyolc évig dolgozó egykori alkusz 2005 végétől fiktív ügyfélszámlákat kreálva egymásra épülő hosszú pozíciókat vett fel, azonnali vételi és határidős eladási ügyletek láncolatát kötötte, arra játszva, hogy a piaci árak majd emelkedni fognak - ám a nemzetközi tőzsdemutatók 2008 januárjában meredeken zuhantak. A bank azt állítja: csak 2008 januárban észlelte, hogy Kerviel körülbelül 50 milliárd euró (15,5 ezer milliárd forintos) értékben épített fel csalárd pozíciókat, ezeket a Société Générale-nak sikerült lezárnia, vagyis a sok millió kontraktust eladták, és végül 4,9 milliárd eurónyi (1500 milliárd forintnyi) veszteség maradt.

A bank tudott róla

A volt bróker mindig is azt állította, hogy a pénzintézet pontosan tudta, mit csinál az alkalmazottja. A munkaügyi bíróság a szigorú ítéletet éppen arra alapozta, hogy a bank jóval azelőtt tudott Kerviel csalárd pozícióiról, hogy azok veszteséget okoztak, és emiatt 2008. január 18-án elbocsátotta a brókert. Jóllehet Kerviel 2005-ben szóbeli figyelmeztetést kapott, de a törvények szerint a probléma észlelését követő két hónapban írásban kellett volna fegyelmit kapnia ahhoz, hogy később jogszerű legyen az elbocsátása.

A bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy a volt alkusz 2007-es teljesítménye után 300 ezer eurós bónuszt kapott. Ekkoriban a Société Générale "tökéletesen tisztában volt a fiktív műveletekkel", amelyeket Kerviel kezdeményezett, s amelyek profitot termeltek a banknak - áll a bírósági indoklásban.

A különböző büntetésekkel, így az elbocsátás sértő körülményei miatt kiszabott kártérítéssel, valamint a ki nem fizetett szabadságokkal együtt 455 ezer euró kártérítés jár Kervielnek, amelyből ügyvédje, Julien Dami Lecoz szerint több mint 80 ezer eurót azonnal át kell utalnia a banknak.

Az ügyvéd elmondta: telefonon közölte ügyfelével a hírt, aki "nagyon boldog". Az elmúlt nyolc évben Kervielnek ez az első jogi győzelme volt munkáltatójával szemben. Miután 2014-ben a legmagasabb büntetőjogi intézmény megerősítette a párizsi fellebbviteli bíróság két évvel ezelőtti döntését, azt is kimondta: Jérome Kervielnek egyelőre nem kell visszafizetnie a pénzintézetnek a 4,9 milliárd eurós veszteséget. A Société Générale ezen követelését a versailles-i fellebbviteli bíróságnak újra kell tárgyalnia. A per jövő héten kezdődik.