Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter (képünkön) vezeti a magyar delegációt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokon - jelentette be a kormányszóvivő szerdán.

Giró-Szász András közölte: a kormány "lényegében a tegnapi naptól fogva" kész az IMF-tárgyalások megkezdésére. Mint mondta, a kormány kijelölte a hivatalos delegációt, amelynek tagja Pleschinger Gyula pénzügypolitikáért felelős államtitkár és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nem tagja a küldöttségnek.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a jegybank miként vesz majd részt a tárgyalásokon. Az Magyar Nemzeti Bank ugyanis akkor, amikor a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben jelezte, hogy új együttműködésre készül az IMF-fel, jelezte, hogy "az IMF-el történő bármely típusú együttműködés esetén az érintett ország kötelezettségét az adott ország jegybankja és kormánya közösen vállalja. Ennek megfelelően a következő időszakban zajló IMF-tárgyalásoknak az MNB részese kell legyen".