Alexander Van der Bellen, a függetlenként induló, de a Zöldek pártjának támogatását élvező politikus feleségével együtt Bécs hatodik kerületében, Mariahilfben szavazott. A jelölt az ott megjelent újságíróknak arról beszélt, hogy a választási kampány nagyon érdekes, azonban igen fárasztó volt.
Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje a burgenlandi Pinkafőn (Pinkafeld) szavazott. Hofer reményét fejezte ki, hogy ötven százalék feletti eredményt ér el. A jelölt a média képviselői előtt kijelentette, hogy nem akar népszavazást Ausztria Európai Unióból való kilépéséről. Meglátása szerint államfőként kiállna az EU mellett, amely pozitív irányba fejlődik. A választóhelység előtt arról is beszélt, hogy különbséget kellene tenni a menekültek és a bevándorlók között.

Christian Kern osztrák kancellár, szociáldemokrata politikus is szavazott délelőtt. Az osztrák közszolgálati televíziónak (ORF) úgy nyilatkozott, hogy Van der Bellenre adta a voksát. Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke is szavazott. Elmondása szerint bizakodó és reménykedő, azonban szoros eredményre számít. Eva Glawischnig, a Zöldek elnöke a szavazása után arról beszélt, hogy az új államfő reményei szerint nem megoszt, hanem hidat épít majd. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a szavazás rendben lezajlik.

Ausztria legnyugatibb tartományában, Vorarlbergben 13 órakor zártak a szavazóhelységek. A Der Standard című osztrák lap helyi tudósítója szerint Bregenz belvárosában igen kevesen voksoltak, a város többi választókörzetében átlagos volt a részvétel. Az osztrák APA hírügynökség azt közölte, hogy a helyi beszámolók szerint sokan szavaztak a tartományban, a részvételi arány a májusban tartott második fordulónál magasabb lehet. Akkor a választásra jogosultak több mint 54 százaléka voksolt.

Az első eredményekre estig kell várni

A beszámolók szerint Bécsben sokan szavaztak délelőtt. A májusi második fordulón az osztrák fővárosban majdnem 70 százalékos volt a részvétel. Az országos választási részvétel a tavaszi első fordulón 68,5 százalékos volt, a májusi második fordulón a választásra jogosultak mintegy 72 százaléka voksolt. A szakértők azt várják, hogy vasárnap ennél kevesebben fognak az urnák elé járulni, mivel a csaknem egy éven át tartó választási kampány miatt az embereket nehezebb mozgósítani, kiábrándultak a politikából és bizalmatlanok lettek.

A tartományokban eltérő időpontban tartanak nyitva a szavazóhelyek. A hivatalos urnazárást követően délután 17 órakor ér véget a választás, a közvélemény-kutatók első becslései ekkorra várhatók. Előzetes eredmények este fél nyolc után lesznek. A levélszavazatokat hétfőn reggel kezdik el számolni, ezért hivatalos végeredmény hétfőn este lesz.

Hivatalos részvételi adatok nincsenek, hiszen az alkotmánybíróság döntése értelmében az urnazárásig nem hozhatnak nyilvánosságra olyan információkat, amelyek befolyásolhatnák a választás kimenetelét. Ausztriában vasárnap mintegy 6,4 millió választópolgár dönthet arról, hogy a következő hat évben ki legyen Ausztria szövetségi elnöke.