Korábban csak Németh Lászlóné fejlesztési minisztertől próbálták megtudni a Moszkvában aláírt szerződések részleteit, de most olyan igénylést fogalmaztak meg, amely a teljes megállapodásra kiterjed - hangsúlyozta Szél Bernadett. Az ellenzéki politikus szerint erre azért van szükség, mert a kabinet felháborító módon semmilyen részletet sem árult el a "Magyarország szuverenitását súlyosan sértő paktumból".

Szél Bernadett aláhúzta: parlamenti képviselőként a titkosított adatokat is joga van megismerni, ezért arra számít, 15 napon belül minden információ a rendelkezésére áll majd az ügyben. Szólt arról is, hogy Németh Lászlónétól kikérik az Európai Bizottság energiaügyi főigazgatóságának készült tájékoztatást is, továbbá közölte, Áder János köztársasági elnök jelzését is várják, mikor tudja fogadni őket korábbi megkeresésük alapján.

Szél Bernadett emellett ismét nyílt vitára hívta Németh Lászlónét, aki szerinte nem válaszolt korábbi hasonló felhívására. A társelnök az ellenzéki pártokat, az MSZP-t, a Jobbikot és a DK-t is bírálta, amiért nem voltak hajlandók velük együttműködni egy, a paksi atomerőmű bővítéséről szóló vitanap összehívásában.

Az LMP mindezekre tekintettel továbbra is vár mindenkit az erőműbővítéssel szembeni szombati demonstrációjára - fűzte hozzá Szél Bernadett.

 

A demokratikus ellenzék pártjainak kormányra kerülése esetén kezdeményezni fogják a paksi atomerőmű bővítését érintően Oroszországgal megkötött államközi egyezmény módosítását vagy akár annak felfüggesztését is - jelentette be Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke.  Az egyezmény csakis Oroszország érdekeit szolgálja, és Orbán Viktor annak megkötésével Magyarország jövőjét "formális felhatalmazás nélkül" száz évre eldönti. Ha a szerződést felülvizsgálva "a tisztességtelenség, törvénytelenség legkisebb jelét látjuk, akkor meg fogjuk nevezni a felelősöket, ha kell, magát a miniszterelnököt" - fogalmazott a volt kormányfő. Kiemelte: ebben az ügyben megmutatkozik, hogy nincs vetélkedés a demokratikus ellenzék pártjai között, hanem "közös fellépés, közös kiállás és közös politika van."