EUR
307.87
USD
274.24
BUX
27476.40 -0.02%
OTP
7148 -0.03%

Park lenne a Déli helyén - vizsgálódik a szaktárca

Orbán Viktor kormányfő felkérte Seszták Miklós fejlesztési minisztert, hogy vizsgálja meg, mivel járna a Déli pályaudvar lebontása - mondta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
Napi.hu, 2016. január 21. csütörtök, 15:35

Ha a pályaudvar lebontása mellett döntenek, akkor a helyén közpark lenne.

Korábban a Magyar Hírlap írt arról, hogy a tervek szerint a vasúti síneket felszedik, a terület azon részén P+R parkolót létesítenének. A jelenlegi fejpályaudvar szerepét a kelenföldi venné majd át, amelynek szerepe egyértelműen megnőtt, többek között azért, mert a "hetes" buszok Etele téri végállomása mellett a 4-es metrónak is itt van az utolsó megállója. Az is Kelenföld mellett szól, hogy a pályaudvar környékén parkolókat építettek, a pályaudvar épületét is korszerűsíthetik, és további területrendezés is szerepel a tervekben.

A Nyugati pályaudvarról is szó esett

A Nyugati pályaudvar, illetve annak szerepe a vasúti közlekedésben megmarad, azonban a bevezető szakaszt a föld alá vezetnék és a pályaudvar épületét felújítanák.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bulemia, 2016.01.21 19:49

...meg a Nyugati helyén is, ha már a Ligetet teljesen elpusztítják és tönkreteszik...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2016.01.21 18:23

Legalább felkér valakit, eddig maga döntött mindenben, egyébként legalább a 2-s metrót ki kellene vinni Kelenföldig, ahol vasútra lehetne szállni könnyen az utasoknak
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2016.01.21 15:57

A régi rendszer épített, az új rombol.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .